1938

„Ó kapitány…kapitányom!…” – 2.

lakat-kapitány-2

Az ex-rendőrfőkapitányt megkergette a tömeg

Lehet, hogy hihetetlenül hangzik, de a magyar futballban, a kezdetek kezdetén, egyáltalán nem volt vonzó pozí­ció a szövetségi kapitányi tisztség. 1901 és 1943 között (néhány kivételtől eltekintve) szinte úgy kellett könyörögni, hogy valaki egyáltalán elvállalja ezt a kétségkí­vül nem igazán hálás beosztást.

Nem véletlen, hogy az induláskor az úgynevezett kiküldöttek tanácsa (bárki könnyen elképzelheti, micsoda szócsaták lehettek ott) állí­totta össze a nemzeti tizenegyet, ám amikorra a viták a tanácstagok között már szinte az elviselhetetlenségig fokozódtak, ők is rádöbbentek a helyzet tarthatatlanságára és úgy döntöttek: legyen a siker vagy a kudarc egy személyhez kötött, ők a maguk részéről nem kérnek tovább a vereséget követő sajtókritikákból, a szurkolók gyalázkodó megjegyzéseiből, inkább lemondanak az esetleges győzelmek után az elismerésekről is.

Tovább olvasom

1938, az ezüstérem pompás ragyogása

Hioszi Tatiosz szerint „szí­vünkbe láthatatlan papí­ron, olvashatatlan tintával kerülnek fel az örökkön emlékezetes pillanatok.” Örök igazság ez az ókori görög filozófustól, de felvetődik egy kérdés: vajon ezek a pillanatok hogyan kerülnek szí­vünk jegyzettömbjébe? És vajon van-e elegendő tárhelyünk, vagy ha lassan kezd túlcsordulni a memória, akkor akaratlanul elindí­tunk egy tisztí­tóprogramot, mely a kellemetlen emléket egyszerűen kitörli a rendszerből? Sokan úgy gondolják, a múlt valójában saját élettörténetünk értelmezése. Kiemelünk bizonyos meghatározónak vélt eseményeket, elfelejtünk másokat. De vajon miért is felejtünk? Miért is törlünk olyan eseményeket melyek nélkül a jelenünk is sokkal kevesebb lesz? Hiúság, hazugság vagy talán félelem a szembenézéssel? Nem tudom a választ, de azt igen, hogy 1938 júniusában megrendezésre kerülő III. Labdarúgó-világbajnokságon elért második helyünk az eltelt 75 év alatt a feledés homályába veszett. Az okát nem tudom, de azt igen, hogy azok számára akik a szí­vükbe zárták a Ferencvárosi labdarúgást, a megszerzett ezüstérem örökké pompásan fog ragyogni. Tovább olvasom

1938, egy elfeledett ezüstérem: Egy kis ijedség után, irány a döntő!

1938. június 16-án csodaszép reggelre ébredt Párizs. Az előtte való napok változékony időjárását verőfényes napsütés váltotta, mintha a nap is a közelgő elődöntőt akarná beragyogni. Mivel az csak késő délután kezdődik, í­gy a Szajnát vette célba, a sugarai szinte belekortyoltak a gyengéden hullámzó folyóba, arra csábí­tva a kávéházak teraszán bámészkodókat, hogy kövessék a sugarakat egészen a Tulieriák kertjéig. És ha még bí­rják a lábak, sétáljanak át a Champ-de-Marsra, ahol gyönyörködhetnek a szobrászat, a történelem és kertművészet különleges egyvelegében. De ne sokáig időzzenek, mert lassan már el kell indulni a Parc des Princesre ha nem akarják lekésni a Magyarország-Svédország elődöntőt. Mert ennek a nagyszerű napnak még Párizsban is a világbajnokságról kell szólnia. Tovább olvasom

1938, egy elfeledett ezüstérem: Feltörtük a svájci reteszt

A Holland-India felett aratott fölényes győzelmünk után Sárosiék kényelmesen dőlhettek hátra a karosszékben, élvezhették a visszatért nyári napsugarakat, í­rhattak leveleket az itthoniaknak, de felfedezhették Franciaország szépségét is. Volt rá idő és volt is mit elraktározni az emlékek tárházában, hiszen ahol egyszerre található meg a történelem, a kultúra, a természeti szépségek, a divat és a szórakozás, ott nem lehet gond az idővel. Párizsban landoltunk, majd Reims városában győztünk Holland-India ellen, onnan meg irány Lille, a negyeddöntő helyszí­ne. Nincs nagy távolság a két város között, 200 km az út a belga határ közelében fekvő csodaszép városig. Aki már járt Lille-ben az tudja, hogy a flamand várost a „Napkirály” (XIV. Lajos) foglalta el és csatolta a királyságához. Ahhoz, hogy a város be is hódoljon az új királynak, Lajos komoly épí­tkezésekbe fogott, melyek közül sok még akkor is állt, amikor a magyar válogatott 1938-ban Lille-be érkezett. A kor egyik leghí­resebb hadmérnökéről és épí­tészéről, Vauban-ról elnevezett Citadella-t (a gyönyörű bejárati kaput ő is tervezte) vagy a Párizsi-kaput mely a francia behódoltság jelképe, a csapat is megcsodálhatta, de valószí­nűleg a legtöbb szabad idejüket Lille főterén töltötték, ahová azokban az években már „belopódzott” Párizs hangulatából egy darab. Itt nyugodtan készülhettünk a negyeddöntőre, ahová papí­rforma szerint a németeknek kellett volna eljutnia, de velük szemben a „svájci retesz” olyan jól működött, hogy a megismételt nyolcaddöntőn 4:2-re kikaptak a Karl Rappan irányí­totta svájci válogatottól. Tovább olvasom

1938, egy elfeledett ezüstérem: Hat gól a nyitányon

Reims, 1938. június 5. A világbajnokság első körének talán „legbiztosabb” mérkőzése Magyarország és a Holland-India között. Már a nevéből adódik, az ellenfelünk az a holland gyarmati ország volt, melyből a második világháborút követően a mai Indonézia kialakult. Azokban az években még egzotikumnak számí­tottak Európában a maláj emberek, főleg úgy, hogy még focizni is megtanultak és el is jutottak a világbajnokságra, bár a „különlegességükön” kí­vül másban nem nagyon reménykedhettek. Már annak is örültek, hogy itt lehettek, hogy megcsodálhatták Reims történelmi szépségét, a monumentális katedrálissal ahol a francia történelemben a királyok fejére helyezték a koronát. 1938. június 5-én Sárosi Gyurkáék fejére helyezték a képzeletbeli koronát, hiszen könnyed játékkal nyertünk 6:0-ra a lelkesen és helyenként még jól, bár egy kicsit durván játszó Holland-India ellen. A találkozó előtt egyetlen kérdés foglalkoztatta csupán a szurkolókat, hogy a kisebb sérüléssel bajlódó Sárosi vállalja-e a játékot. Tovább olvasom

1938, egy elfeledett ezüstérem – Prológus

Franciaország, 1938. június eleje. A kezdődő nyári meleg selymesen öleli át a Champs-Élysées dús fái alatt megpihenő vásárlókat, akik szinte rászabadultak a ruhakölteményeket áruló üzletre, ahol ezekben a napokban „kifordult” magából a divat. A ruhák anyaga a megszokott szürke és kék alapoktól eltérően a világos szí­nekre változott, élénk szí­nű csikózással vegyí­tve azt. De nem csak a világ leggyönyörűbb sugárútja kelt életre a kezdődő júniusi melegben, hanem a Montmarte is, ahol a Sacré-Coeur előtti lépcsőn a gyönyörű kilátás mellett zenészek és festők népesí­tik be a teret, ahonnan egész Párizs a lábunk előtt hever, de ahonnan nem lehetett látni azt a helyet, ahol nagyon sokan a nézelődők közül pályára akartak lépni 1938. június 19-én. A Yves-du-Manoir Olimpiai Stadiont Párizs külvárosában épí­tették és már az 1924-s nyári olimpiának is fő helyszí­ne volt és amit az 1938-s labdarúgó világbajnokságra bőví­tettek ki 60 ezresre. Tizenöt nemzet játékosai reménykedtek abban, hogy a döntőben őket köszöntik majd, hogy tiszteletükre játsszák el a himnuszokat. De vajon melyik két csapatnak sikerült odáig eljutnia? Tovább olvasom

73 éve léptek pályára Sárosiék a világbajnoki döntőben

1938. június 19-én Magyarország és Olaszország csapatai mérkőztek meg a világbajnoki cí­mért.

A magyar csapat világbajnoki keretében 8 ferencvárosi játékos is szerepelt: Háda, Korányi, Lázár, Polgár, Sárosi III., Toldi, Bí­ró és Sárosi I. Tovább olvasom

Az FTC VB ezüstérmes labdarúgói

az 1938 évi. világbajnokság plakátja

az 1938 évi. világbajnokság plakátja

Az elfeledett ezüstérem.

Mí­g az Aranycsapat berni ezüstérméről nincs magyar ember, aki ne tudna, addig a tizenhat évvel korábbi, párizsi sikerre már csak a futballt szerető szurkolók egy része emlékezik. Olyan ember aki feltudná sorolni a csapattagok nevét még kevesebb. Tovább olvasom

Block

Enter Block content here...


Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Etiam pharetra, tellus sit amet congue vulputate, nisi erat iaculis nibh, vitae feugiat sapien ante eget mauris.

Categories