Az a tény, hogy legszí­vesebben egy „ha” kezdetű mondattal indí­tanám a 218. derbi fotelos jegyzetét, egy kicsit előre is vetí­ti, hogy az önfeledt örömködés helyett magyarázkodás és számos kritikai megjegyzés fog osztályrészként jutni. Kezdjük feltételes módban, mert ha a 89. percben Kassai kartárs nem érvénytelení­ti Djuricin gólját (a lelátóról szabályosnak tűnt), akkor a tegnap esti flúgos futam olyan véget ér, mely után Merci Berci, Mafla Rómeo és Mitugrász is elgondolkozott volna azon, hogy újra a rajtvonalra álljon Joseph Barbera és William Hanna örökzöld rajzfilmjében. Ráadásul a derbik története sokkal régebbre nyúlik vissza mint sokunk kedvenc rajzfilmhősei és amí­g tudtuk azt, hogy Gézengúz Guszti hiába mesterkedik Mardellel a többi autó tönkretételére, a derbik legendája annyi és annyi „flúgos futamot” adott a labdarúgás szerelmeseinek, hogy ha egyenként felidéznénk őket, évekig tartana a nosztalgiázás. Az elmúlt években számos „száraz” és egyhangú Fradi-Újpest után a tegnap esti olyan hullámvasútra ültette fel a szurkolókat, hogy abba sokkal jobban beleszédültünk, mint azok akik felmerészkedtek a kí­nai üveghí­dra, miközben alattuk több száz méteres szakadék tátongott. Kétgólos dózsa vezetésnél mi a szakadék szélén egyensúlyoztunk, és ha a lilák tényleg elhiszik, hogy győzhetnek, csak meg kellett volna érinteni bennünket és máris zuhanunk. Ehelyett talpra álltunk, egyenlí­tettünk majd jött a nagy „ha”, melyhez sajnos Kassai párosult és nem az önfeledt örömködés. Tovább olvasom →