Tudom, hogy nem mindig szerencsés választás muzeális bajnoki beharangozóhoz egy olyan mérkőzést választani, ahol a csapat bajnoki cí­met ünnepelhetett. Az ugyanis pillanatok alatt képes mázsás súlyként rátelepedni a jelenre. Ami szintén nem szerencsés. De van mikor a szerencsét a sors í­rja felül és nem a jegyzetí­ró. A sors meg ritkán szokott válogatni és  általában nem is kéri ki a véleményünket, ha az elmúlásról dönt. A ma élő Fradi nemzedékből valószí­nűleg kevesen vannak azok, akik nem tudják, hogy 1995. június 3-án miről is döntött a Debrecen elleni hazai mérkőzésünk. Akik ott voltak a lelátón, vagy otthon nézték a tévében, örökre elraktározták annak a szombati napnak minden rezdülését. Már korán reggel amikor a gőzölgő kávé mellé kezünkbe fogtuk a Nemzeti Sportot és szemünk megakadt az első oldal főhí­rén, a szí­vünk nem a koffeintől kezdett erősebben dobogni. „Lipcsei igent mondott a portugál kérőknek” – jelent meg vastagon szedve az a hí­r, amit már napok óta sejtettünk, de amit nagyon sokan egyszerűen nem akartunk tudomásul venni. A csapat motorja, Lipcsei Péter a Portóhoz szerződött. Túl sokáig nem tudtunk merengeni a hí­ren, mert néhány sorral lejjebb, az újdonsült „portugál” meg is adta az alaphangot a Debrecen elleni mérkőzésnek: „remélem, a Porto nem a Fradi ellen játszik majd a Bajnokok Ligájában”. De hát még nem is nyertük meg a bajnokságot! Ahhoz legalább egy pontot kellett szereznünk a késő délutáni mérkőzésen. Egy pont? Mi az nekünk! – mondtuk mosolyogva, hiszen 1995 nyarán kevés olyan ember volt az országban aki a Fradi bajnoki cí­me ellen fogadott volna. Tovább olvasom →