Monaco, Monte-Carlo Kaszinó, Hercegség, több mint 700 éves uralkodó família, 7-8 focipálya nagyságú miniállam, benne pénz és ragyogás, de írhattam volna rongyrázást is. Emlékszem, nagypapám mikor a hatvanas évek közepén vett egy kurblis Pobeda (papa csak bódénak hívta) autót, örök becsüs barátja másnap bekopogott hozzá, és mikor papa kinyitotta az ajtót (ami akkoriban soha nem volt zárva) a barát egy rongyot rázogatott előtte. Jót derültek rajta, ez kettőjük örök játéka volt és nem csak a Fradi-MTK mérkőzések előtt és után. Persze az a rongyrázás azért elég messze volt a Hercegség fényűzésétől, mely számomra oly messzinek és idegennek tűnik, hogy bár egyszer jártam ott a szerkesztőtársaimmal, de nem volt olyan pillanat, melyre közel 10 év után még emlékeznék. Tegnap este óta ez változni fog, és ezek után ha meghallom, hogy Monaco, már nem a Formula-1 cirkusz és nem is a Kaszinóig vezető kaptató út jut az eszembe, hanem egy varázslat a miniállam ministadionjában a Földközi-tengerhez préselve, egy agyonpénzelt „hercegi csapat” ellen, akiknek bár voltak legendás időszakai és játékosai, de a sorsolás pillanatában még semmit sem tudtam róluk. Megnéztem a TM adatbankját, le is rökönyödtem a 350 millás értékén, főleg annak tükrében, hogy egyetlen játékos neve sem volt ismerős, kivéve talán Camara, de ő is csak azért, mert Szoboszlai Dominikkal játszott együtt a Salzburgban (remélem nem keverem össze valakivel). Már akkor is az jutott az eszembe, hogy ez a focicsapat pont olyan mint az egész Hercegség, az összezsúfolt térrel, a helyenként morbidnak tűnő felhőkarcolókkal, a kaszinó előtt parkoló csodaautókkal, melyekkel bár alig lehet közlekedni a városban, de muszáj nagynak és fényűzőnek lenni, mert máskülönben kinézik őket a többiek. Tovább olvasom →