Amikor a hármas bí­rói sí­pszó véget vetett a szombat esti szenvedésnek csak meredten néztem magam elé. Már álltunk a lelátón és talán kiabáltunk is nem éppen szalonképes jelzőket az öltözőbe bandukoló játékososok felé, de a fejemben Ady Endre Finita cí­mű versének néhány mondata kalapált. Ott, abban a pillanatban tényleg úgy éreztem, hogy „vége van, a függöny legördült” ahol egy komisz darabot játszottak mely végleg megbukott. Én is egy komisz poétának éreztem magam, ki „lángra gyúl, remél, szeret”, és akit rútul becsaptak, és akitől az sem kérdezték meg, hogy „kell ennél hálásabb szerep”? A lépcsőn már némán lépkedtünk lefele a kijárat felé. A mondatok még mindig ott dübörögtek az fejembe, párosulva azzal a borzalommal, amit ma játék cí­mszó alatt le akartak nyomni a torkunkon. Gyorsabban értem le a többieknél, ezért a kijárat előtt megálltam. Nem akartam felnézni, nem akartam a mellettem elhaladó szurkolótársakra kí­nosan mosolyogni. Szégyelltem magam. Tovább olvasom →

Mivel tegnap nem követtem a bajnoki fordulót, í­gy ma reggel a kávém mellé a sporthí­reket tálaltam fel desszertként. Először jóleső érzéssel nyugtáztam, hogy a „gyomorbántalmakkal” küszködő kecskemétiek simán verték a milliárdosok csapatát, majd arcomon kaján mosollyal olvasgattam a portugál edző ismételten nagyképűre vett nyilatkozatát („új klubot és új csapatot épí­tünk!” – na persze, egy bajnokcsapat lerombol mindent és újraépí­t?), de elég volt ránéznem a tabellára és a desszert egyből a torkomon is akadt. A kávé majdnem az orromon távozott amikor egyszerre próbáltam nyelni, szürcsölni a kávémba és megemészteni azt, amit a szemem látott. Mivel az előttünk álló csapatok most nem tették meg a szokásos szí­vességet és pontokat szereztek, í­gy egyre mélyül a szakadék, ráadásul a Pápa elleni meccsünk előtt rendezik az Újpest-ZTE kiesési rangadót mely után a totál utolsó helyen is kezdhetnénk a mérkőzésünket. Tovább olvasom →

Tisztában vagyok azzal, hogy a mérkőzés után azt állí­tani, hogy ma reggel úgy ébredtem, hogy 3:0-s félidő után 5:0-ra verjük a Pápa csapatát, egy kicsit nagyotmondásnak tetszik. Abban is biztos vagyok, hogy ezt a fellengzős bevezetőt a Fradi szurkolók legfeljebb egy mosoly kí­séretében nyugtázzák, és nem fognak egyetlen ma élő politikushoz sem hasonlí­tani. Ennek meg egyetlen oka van: ma, 2010. november 20.-án, a Pápa ellen elért 5:0-s győzelem után, minden megengedett. Lehet fellengzősen, akár még nagyképűen is viselkedni, lehet olyan felsőfokon fogalmazni, hogy attól még az előbb emlí­tett politikusi réteg is pironkodna. Tovább olvasom →