Nehezen jött álom a szememre. A szomorúság, a méreg, a düh és a csalódás olyan kotyvalékot kavart bennem, hogy azt még a tiszazugi méregkeverő asszonyok is megirigyelhették volna. Pedig ők aztán igazán értették a dolgukat, alaposan megcsappantották a környező falvak férfi (férj) lakosságát, számukra az arzén egyenlő volt a cukorral, miközben elhitették a külvilággal, hogy ők csak áldozatok, egy csúnya férfi világ kárvallottjai, akik nem tehetnek arról, hogy a háborúból visszatért férjek nem a harctéren hullottak, hanem a hitvesi ágyban. A „tévedésekre” persze fényt került, Móricz Zsigmond beszámolóiból tudjuk, hogy több nőt halálra is í­téltek és talán örökre feledésbe merül a közel száz éves történet, ha tegnap este a csapat nem mérgezi meg több ezer Fradista estéjét. Mert amit 120 perc + büntetők alatt láttunk, az maga volt a Shakespeare-i tragédia, mely talán törvényszerűen zúdult is ránk, csak az olyan elvetemült és lelkes szurkoló mint én, ezt nem nagyon akartuk észre venni. A tévedéseket Shakespeare ví­gjátéknak szánta, az Efezosz-i történéseken már több száz éve nevet és vigad a szí­nházat kedvelők népes tábora, akik ha látták a tegnapi BL-selejtező visszavágónkat, biztosan örökre lemondanak a szí­nházi páholyok előkelő világáról. Arra már gondolni sem merek, mi lenne ha maga Shakespeare Mester ül fel a lelátóra és utána tintába merí­ti hí­res pennáját (III. Richárd egyből gyerekeknek szóló darabbá szelí­dülne). Ismerve Móricz vitriolos jegyzeteit, ha neki kellene most a számí­tógép elé ülve leí­rni a mérkőzés utáni érzéseit, hát…az sem lenne egy babazsúr. Tovább olvasom →