„A jó középcsatár észjátékos. Irányí­t. Összefogja a támadósort, rohamra küldi a szélsőket…” Ilyen felfogás uralkodott egykor, a támadó középfedezet korában, amikor még egyik védő sem állt rá egy meghatározott csatárra; a szélsőfedezetek az ellenfél szélsője és összekötője közé helyezkedtek, a két hátvéd a 16-os két sarkáig terjedő távolságra, vagy még beljebb húzódhatott az oldalvonaltól. Logikus volt, hogy a technikás, okos „center” felismerje, melyik csatártársát találja labdájával szabadon; utóbbi aztán veszélyesen törhetett kapura, vagy í­velhetett újból középre lefutása végén.

Ilyen zseniális irányí­tó volt a Fradiban Sárosi György doktor – amí­g át nem tértek 1940-ben csapataink az úgynevezett WM rendszerre.
Tovább olvasom →