A jelenben élünk, de a múltból táplálkozunk – apám örökké belém ivódó bölcseletét több mint 40 éve hordozom magamban. Gyerekkoromból elég kevés emlékem maradt, ami nem abból adódik, hogy eseménytelen lett volna, sajnos a hippocampuszom nem úgy tevékenykedik ahogy kéne, amit bár megszoktam az évek során, tegnap délután ezért is hallgattam ámulattal azokat akik a múlt szinte minden rezdülésére emlékeznek. Apám bölcselete mégis sugárzó emlék, benne a vasárnapi ebédek, amikor a nagypapámmal órákig tudtak történeteket mesélni a családi ősökről és a régmúlt Fradi mérkőzéseiről, játékosairól. Volt egy pillanat, amikor már nagyon fel akartam állni az asztaltól és játszani imádott gombfoci csapatommal, apámhoz fordultam: miért kell mindig a múltról beszélni? Akkor fordult hozzám egy kissé ingerülten (akkoriban még nem nagyon szerették ha belekotnyeleskedünk a felnőttek beszélgetésébe) és mondta az elején idézett mondatot. Tegnap délután is hasonlóan éreztem magam szerkesztőségünk ötödik baráti találkozóján. A bölcselet sem juthatott véletlenül az eszembe, egyrészt azért, mert amióta tagja lehetek a Tempó, Fradi! csapatának a múlt tisztelete naponta érint meg, másrészt akik megtisztelték a találkozót, olyan zöld-fehér emléktablóval ajándékoztak meg, melynek érdemes lenne egy sarkot kialakí­tani a Fradi Múzeumban. Tovább olvasom →