Kinyomoztuk… – „vörös Taki”

Bár pályafutásáról keveset tudunk, annyit mindenképpen, hogy az MTK mellett játszott a Fradiban is! Pontosabban védett, mert kapus volt.

Igaz, az első csapatban sohasem jutott szóhoz dí­jmérkőzésen (Fritzet, Szamosyt szinte lehetetlen volt kiszorí­tani), legfeljebb barátságos találkozón.

Takács Béla 1918 őszén, Knapp Miksa halála után két bajnoki találkozón védte az MTK kapuját, í­gy tagja lett a kék-fehérek idény végén bajnoki cí­met nyerő együttesének. A korszak egyik legnagyobb hazai kapusalakjának, mi több, egyenesen Zsák Károly vetélytársának számí­tó Knapp az 1918-as spanyolnátha-járvány áldozata lett egyébként, október elején hunyt el Budapesten.

Hogy mekkora űrt hagyott maga után, jól példázza a Sporthí­rlap 1918. november 30-ai, Kapusválság az MTK-ban cí­mű cikkecskéje: „Amióta Knapp Mihály, a Testgyakorlóknak ez a nagy tehetségű, rendkí­vül rokonszenves és közszeretetnek örvendett kapuvédője elköltözött az élők sorából, az MTK állandó kapusválsággal küzd. Előbb a második csapatbeli Kossuthtal próbálkozott, majd Ginzelyre (helyesen: Ginzery, egyik későbbi szövetségi kapitányunk – a szerk.), a MAFC egykori hí­res kapusára bí­zták hálójuk védelmét, utóbb ismét csak Kossuthra került a sor, hiába, minden kí­sérlet kudarcot vallott. Amióta Orth, ez a minden poszton kivált futballtehetség invalidus, ez a kapusválság egyenesen végzetes lett az MTK-ra [nézve], és már eddig is több pontjába került, sőt legutóbb váratlan vereséghez juttatta a kék-fehéreket. Múlt vasárnap a BTC ellen már Takács, az FTC-ben is szerepelt kapus játszott, de az ő védelme se jogosí­tott sok reményre. Végre, úgy látszik, mégis megoldást nyer ez a kapusválság, amennyiben Kropacsek, az MTK ifjúsági csapatának nagy tehetségű kapuvédje, visszaérkezvén az olasz frontról, azonnal tréningbe állott, és talán már vasárnap ő fogja védeni a bajnokcsapat árván maradt kapuját.”

Nos, ennyit a „vörös Taki” játékosmúltjáról, aki – bajnoki mérkőzésen legalábbis – soha többet nem védett az MTK-ban. Viszont annál nagyobb alakja volt a kék-fehéreknek a pályán kí­vül. Igen, mielőtt a Fradiba igazolt volna gyúróként, a Hungária úton tevékenykedett az akkor épp Hungária néven fungáló klubnál. Amikor a Hungária feloszlott 1940 júliusában, éppen másodedzőként dolgozott Takács Béla, akire szeptembertől gyúróként, november 1-jétől pedig pályagondnokként is számí­tott a Ferencváros. Valódi feladatkörének meghatározhatatlanságára, mindenességére jellemző, hogy a Nemzeti Sport erőnléti edzőként is emlí­tette 1940 őszén…

Ez utóbbi funkcióban szerződtette az Üllői útról az Újpest 1946 júliusában, de később pályaigazgatóként, illetve pályagondnokként (is) í­rt róla a sportújság. Ne gondoljuk azonban, hogy „csupán” ennyi volt a dolga „vörös Takinknak”: gyúrta a játékosokat is, ahogyan annak idején a Ferencvárosban.

(Hegyi Tamás)