Vilezsál Oszkár
„A Salgótarjáni Bányászból jött át, és ma már úgy él köztünk, mintha itt nőtt volna fel. Ő is csatárból lett fedezet, és ezen a poszton nyújtotta a legtöbbet. Hosszú játékos-pályafutása tekintélyt biztosít számára a fiatalok előtt. Jogos tekintélyt. Oszi az a típusú élvonalbeli labdarúgó, akit soha nem emeltek az egekig, de soha nem is pocskondiáztak.” – írta róla Mészáros József.
1954-től 1965-ig örvendhettünk Vilezsál csupaszív játékának. Salgótarjánból (1948-53: 143 bajnoki / 37 gól) igazolták az Üllői útra és hamarosan a Kinizsi meghatározó játékosa lett. Már 1955-ben bekerült a B-válogatottba és a következő években is majd’ mindig ide hívták.
– Játszottam én olyan B-válogatottban is, ahol Hidegkúti, Tóth II. is szerepelt, Szuszának meg csak a kispadon jutott hely. Csak némileg vigasztalt, hogy Kovács Imre, Bundzsák, Kispéter és Szojka is hasonlóan énhozzám, nem érvényesülhetett, mert akadt nálunk jobb … Tizenkét évet töltöttem az Üllői úton, tizenkét nagyon csodálatos és nehéz esztendőt. El lehet ezt felejteni? Büszke vagyok az FTC-ben eltöltött évekre, a bajnoki címekre, a nemzetközi sikerekre. Helyt kellett állni, továbbvinni a zászlót – még ha Kinizsinek hívták is. Azt hiszem, hogy én is letettem valamit a zöld-fehér klub asztalára.
A 229 bajnokin 51 gólig jutó jobbfedezet a legeredményesebb idényében 10 gólig jutott, és a tizenegyeseket is biztos lábbal értékesítette.
Vilezsál a római olimpián szereplő csapatban is helyet kapott, így tagja a bronzérmes válogatottnak.
Egy kicsit edzői sikere is volt: 1965 őszén tíz mérkőzésen át a ferencvárosi kispadon foglalhatott helyet, mint az FTC megbízott edzője. Később más egyesületeknél is edzősködött, de mint mondta, azt a tizet soha nem feledte.
Sajnos mindössze fél évszázadot élt: fáradt szíve a moszkvai olimpia idején dobbant utoljára …
Állnak (balról): Rákosi, Albert, Mátrai, Ormai, Orosz, Novák. Elől: Kocsis Gy., Kökény, Száger, Vilezsál, Fenyvesi (fotó: Novák Dezső gyűjteményéből)
(Nagy Béla, Mészáros József, Antal Zoltán és Hoffer József írásainak felhasználásával)
Szerencsére még néhányszor láthattam játszani Oszit.
Egészen magával ragadt csupaszív játéka. Persze azért a játéktudása is megvolt !
Én már nem láttam, de hallomásból, olvasmányokból tudom, hogy nagyszívű, kiváló játékos volt…milyen fiatalon halt meg! RIP, Vilezsál Oszi!!!
Hátravonása a fedezetpárba nem volt előzmény nélküli, hiszen Sós Károly már 1954-ben őt vontha hátra a csatársorból, ha (mai kifejezéssel) 4-2-4-et, vagy 4-3-3-at játszottunk. Szegény Szabó Laci kiesése után végülis ő tudta átvenni az >irányító középpályás< feladatkörét. Igen, nagyon szerettük, ő volt az, akire a legidegesebb vagy legvehemensebb szurkoló sem mondott rosszat. Ritkán láttam ilyen játékost, akinek ennyire nem ingadozott a formája.