1965.III.17. VVK, Ferencváros – AS Roma 1:0

VVK 1965: a kupagyőzelem 14 pillanata – út a döntőig

Egy héttel a visszavágó előtt bevettük Rómát, (ami azért nagyon keveseknek sikerült), í­gy az olasz alakulat a március 17.-i visszavágóra egygólos hátránnyal érkezett Budapestre. Bár a történelmi római seregre nem a védekezés volt a jellemző, ráadásul az első mérkőzés eredményéből sem erre lehetett következtetni, de az olasz csapat eleve egy védekező felállásban kezdte a visszavágó mérkőzést. A Róma edzője nagyon megtanulta a Helenio Herrera irányí­totta Internazionale csapata által az 1960-as években kialakí­tott védekező rendszert, a catenaccio-t, hiszen az olasz foci egyik legjobb támadóját, Angelillo-t előzetesen csatárnak jelölte, de ő inkább saját kapuja előtt sepregetett és meg sem próbálta Géczi kapuját bevenni. Pedig a továbbjutáshoz az kellett volna. A „söprögető” posztot az olaszok hozták létre, amikor is a megerősí­tett védekezés és a szigorú, követő emberfogás felügyeletére egy liberót állí­tottak, aki szabadon játszhatott és akinek az volt a feladata, hogy besegí­tsen ott, ahol egy-az-egyben megverték valamelyik védőt. A megerősí­tett védelem azonban önmagában nem lett volna garancia a sikerre. Ahhoz kiváló kontrajáték, egy klasszikus irányí­tó és gyors támadók is kellettek.

Azok a játékosok meg zöld-fehér mezt viseltek.

Bár nehéz volt áttörni a rómaiak „véd állásait”, a gyors és fürge magyar csatársorunk (Karába, Varga, Albert, Vilezsál, Fenyvesi) előtt most tornyosult először a catenaccio, ezért kellett egy kis idő, hogy megtaláljuk a falon a réseket. Így is folyamatosan sakkban tartották Cudicini kapuját és a 41. percben, Albert jóvoltából a faltörő kos is megérkezett mellyel már biztos továbbjutónak számí­tottunk.

A második félidő nagy részében azt történt, amit a Népstadion 30 ezres szurkolótábora várt, az egy gólos előny birtokában a Fradi egy kissé hátrább húzódott, és biztonsági játékra rendezkedett be, az olaszok pedig megpróbálták a lehetetlent, 45 perc alatt legalább két gólt bepréselni Géczi kapujába, mert azzal egy harmadik mérkőzésre maradt volna a döntés. Ahogy telt-múlt az idő, az olaszok egyre jobban kezdtek hasonlí­tani Shakespeare tragikomikus hőseire, hiszen minden latinos trükköt bevetettek a cél elérése érdekében. Volt olyan játékos, aki letérdelve a bí­ró előtt, és imára kulcsolt kézzel próbált számára kedvező í­téletért fohászkodni, de volt olyan is, aki a szelí­d ima helyett már lökdöste is a jugoszláv bí­rót.

A „jószándék” a mérkőzés végén még akart segí­teni a Rómának, hiszen Novák szerelését az utolsó percben Botics bí­ró befújta büntetőnek, í­gy megadva az olaszoknak a szép búcsú reményét, és a Népstadion közönségének az ünneplés helyett az izgulás lehetőségét. Valamint megadta Géczi Istvánnak a lehetőséget, hogy kivédje De Sisti büntetőjét, vagy úgy szuggerálja az eleve ideges olaszt, hogy az elhibázza a tizenegyest. A szuggesztió sikerült, mert a csatár lövése a kapufát érintve az oldalvonalon túlra pattant. Ami ezután következett, az már inkább Chaplint idézte, hiszen Géczi Pista örömében minden közelében lévő olaszt megölelt, úgy örült annak, hogy 1965. március 17-én, az AS Roma elleni VVK visszavágón, érintetlen maradt a kapuja.

Bár a történelemkönyvek tanulsága szerint a római légiók és a magyar huszárok között 1600 év a különbség, de ezen a napon a magyar huszárok sokkal gyorsabbak, lendületesebbek voltak és a parancsnokok taktikai utasí­tásait is sokkal fegyelmezettebben tartották be. Ezen a napon, a VVK küzdelem harmadik fordulóban a régi közmondás az olaszok számára visszájára fordult, hiszen ők látták Budapestet, a Ferencváros ellenében „haltak meg” és fejezték be az európai kupaszereplésüket. A Fradi tovább lépett azon az úton, mely ugyan nem Rómába, de egy másik olasz városba, Torinóba vezetett.

Addig sem vezetett kikövezett út, az 1964/65-ös VVK sorozat negyedik fordulójában a spanyol-baszk, Bilbao várta a Mészáros József vezette Ferencvárost, melyről muzeális lapszemlénk következő részében emlékezünk.

  – lalolib –

1965.03.17., Népstadion: Ferencváros – AS Roma: 1-0, VVK 3. forduló visszavágó

NÉPSPORT 1965. március 18.