1968.XII.1. Ferencváros – Vasas 2:1
A Ferencváros a bajnokság első számú esélyese
Mielőtt bárki is orvosért rohanna, vagy túlzó optimizmussal vádolna, az előbbi mondat természetesen nem a mostani állapotokra értendő. Ezzel a főcímmel jelent meg az 1968-as Népsport, a kommunista rezsim által támogatott Vasas elleni bajnoki mérkőzésről. Természetesen az sem véletlen, hogy megemlítettem a politikai szálat, hiszen a Vasas történelme a rendszerváltásig szinte egybeforrt Kádár János személyével.
Bár a Vasast 1911-ben alapították Vas- és Fémmunkások Sport Clubja néven, de a komoly anyagi gondokkal küzdő klub akkor került jobb helyzetbe, mikor a 40-es években a Kommunista Párt „látókörébe” került. 1946-ban a klub elnökét úgy hívták, hogy Kádár János. 1947-ben „tisztelgő látogatást” is tett a klub Szovjetunióban, ahol több mérkőzést is játszott. Az ötvenes években a Vasasnak meg kellett osztania a párt rokonszenvét a Honvéddal, de az 56-os forradalom leverése után, amikor Kádár János végleg átvette az országban a hatalmat, ismét a Vasas számított a párt kedvenc csapatának.
Bár ezekben az években nem volt annyira kézi vezérlésű a foci (mint Rákosi elvtárs idején), hiszen a népszerű fővárosi klubokat a párt „elosztotta” a minisztériumok között, de Kádár János soha nem titkolta, hogy ő a munkásosztály csapatának, a Vasasnak szurkol.
Arról nem szólnak a feljegyzések, hogy 1968-ban látta-e azt, hogy kedvencei vereséget szenvednek a Ferencvárostól és ezzel végleg elúszott számukra a bajnoki cím (a hatvanas években tavasz/őszi rendszerben mérkőztek a csapatok). A december eleji összecsapás előtt még három forduló volt hátra és a Vasasnak csak egy győzelem jelentette volna azt, hogy még „harcba állnak” a bajnoki címért. A Fradi vezette a bajnokságot egy pont előnnyel az Újpesti Dózsa előtt, így Lakat Károly dr. által vezetett csapatunk sem engedhette meg magának a pontvesztést. Ráadásul a csapat egy nagy menetelés után érkezett a Vasas elleni sorsdöntő mérkőzésre.
1968. december 1-ig 52 tétmérkőzést játszott a csapat, köztük olyan sorozatban jutottunk a döntőig, mint a VVK. Elég rossz idő köszöntött decemberre, így csak 15 ezer néző volt kíváncsi a mérkőzésre, mely egy ünnepléssel kezdődött, a 100. Fradi meccsére készülő Juhász Istvánt köszöntötték. Magáról a mérkőzésről sokat nem is írnék, hiszen a Népsport aktuális számában minden fontos dolog elolvasható. A lényeg, hogy győztünk 2:1-re, így megtartottuk az egy pontos előnyünket a Dózsával szemben, és a Vasast végleg leszakítottuk (Kádár János nagy bánatára).
A muzeális bajnoki lapszemle sorozatunkkal fel szeretnénk vezetni az aktuális bajnoki mérkőzésünket, és a visszatekintéssel egy kis plusz hangulatot szeretnénk adni a felkészüléshez. Az eddigi lapszemléinkben nem nagyon foglalkoztunk az aktuális ellenfelünk múltjával, de most a Vasassal „kivételt” teszünk. Biztos vagyok benne, hogy mindenki tudja, hogy miért.
A Vasas „tündöklése” a rendszerváltáskor egy csapásra megszűnt. A kilencvenes éveket még valahogy kihúzták, bár 1995-ben már a kiesés szélére sodródott a Vasas. A teljes káosz 2001/2002-ben következett be, előbb kiesés az NB1-ből, majd a teljes pénztelenség és jött a megszűnés. 2002-ben a piros-kékek követték legfőbb támogatójukat, Kádár Jánost és a munkásosztály volt kirakatcsapata végleg eltűnt a magyar labdarúgás színteréről. Most persze kérdezhetnénk, hogy akkor most ezek után hogyan is játszhatunk mégis a Vasassal bajnokit? A magyar fociban eddig is volt kiskapuk és valószínűleg lesznek is. Ezeket használta ki néhány vállalkozó 2003-ban megvásárolta a Kecskeméti TE indulási jogát, és feltámasztották a halott Vasast (még szerencse, hogy Kádár Jánossal ezt nem tették meg) és Kecskeméti Vasas névvel indultak el az NBI/B-ben.
Annyira talán nem is lenne érdekes a történet, ha 2006-ban a két klub történelme nem fonódott volna tragikusan össze. A Vasas ismét kiesett az NB1-ből, a Ferencvárost meg jogtalanul zárták ki a legmagasabb osztályból. Az így „felszabadult” helyett foglalta el jogtalanul a Vasas. Nekik nem kellett visszaküzdeniük magukat, de a jogtalanul kizárt csapatunk három évet sínylődött a másodosztályban. Talán nem is kéne elnézést kérnem, hogy az előbbi mondataimban többször ismételtem a „jogtalanul” szót, de Fradista lelkünk soha nem tudja megbocsájtani azt az igazságtalanságot, ami bennünket ért.
Talán emiatt sikeredett egy kicsit másra a mai muzeális bajnoki beharangozónk, de úgy éreztem, hogy nem csak muzeálisan kell felkészülnünk a Vasas elleni találkozóra, hanem „jogilag” is.
Az ítéletet a szurkolók már meghozták. Remélem a csapat is csatlakozni fog hozzánk!
– lalolib –
Ezt a bejegyzést csak most tudtam elolvasni. Szerintem, a Vasas múlt rendszerbeli múltját illetően, nem eléggé árnyalt (vagy csak én érthettem félre a cikket). Kádár Jánosnak a Vasas iránti szimpátiája nem minősitheti a Vasast „kommunista” klubnak, mint ahogyan teljesen igaztalan volt – Jaross Andor rövid elnöksége miatt – a Rákosi-rendszerben hangoztatott azon vád, hogy a Fradi a „szélsőjobb csapata”. A Vasast az 1960-as években – gyermekkoromban – nem Kádárnak a csapat iránti szimpátiája miatt kedvelték a focirajongók, hanem a szép, gólerős játéka miatt. A Vasasban nem játszottak „odairányított” focisták, mint például az 1950-es évek első felében, a Bp. Honvédben. Aki ismeri a nagyszerű szövetségi kapitány, Baróti Lajos életútját (avagy tud az 1966-os VB talán legszebb gólját lövő Farkas János egyházi esküvőjéről, még ha ez utóbbi – tudom – talán nem is szerencsés példa), nem tehet egyenlőség jelet az (1949)-1956-1989 közötti magyarországi politikai rendszer és a Vasas közé. A Vasas „mindössze” hat bajnoki címe nem kivételezettségre utal, és az 1956-1970 közötti, a magyar futballnak elismerést hozó, rekordot jelentő, öt Közép-európai Kupa (KK) győzelem sem Kádár rokonszenvének volt köszönhető – , mint ahogyan az 1967-ben, Chilében, a Pelé vezérelte „nagy” Santos FC előtt – veretlenül – megszerzett Hexagonal Torna győzelem sem.
Az én álláspontom: Hajrá Fradi, Hajrá Vasas, és hajrá minden magyar csapat, mindig – sportszerűen – a jobban játszó csapat győzzőn!
EI