Helyünk a kupanap alatt – IX.

Fradi-győzelem a világ legjobbja ellen

1929. június 19.: Rio de Janeiro kikötője önmagában is csodálatos látvány. Az apró öblökkel tarkí­tott kikötőből lélegzetellátó panoráma tárul az utazó elé. Néhány pillanatra mindenki elfelejti az utazás nehézségeit, a hullámok és a bezártság okozta bénultság is tovatűnik, ahogy a szem elé tárul a Riót körbeölelő Corcovado-hegyvonulat egekig magasodó sziklaormai (Rió jelképe, a hegyen tetején magasodó Megváltó Krisztus szobor 1929-ben még nem készült el, de már Párizsban „dolgoztak” rajta – 1931-ben avatták fel). Három hét utazás még akkor is hosszú idő, ha az út végén ilyen gyönyörűség fogadja a fáradt utazót. Motoros csónakok veszik körbe a több emeletes hajót, vigyázzák annak minden „lépését” amí­g az a horgony és a feszí­tő kötelek szorí­tásában végleg megpihen. A fedélzeten már nagy a nyüzsgés, mindenki a csomagjára figyel miközben a szem továbbra is a hegyvonulatot pásztázza. Nagy a zaj, az utasok egymást harsogják felül, de mikor a partról több száz torokból felhangzik a „Hajrá Fradi!”, a fedélzeten több szemből is könnycseppek gördülnek az Atlanti-óceánba. A Ferencváros labdarúgói, magyar csapaként először, megérkeztek Dél-Amerikába.

Arra kevesen számoltak, hogy ilyen sok ott élő magyar fogja a csapatot kitörő lelkesedéssel fogadni. Amikor a huszonegy egyforma, elegáns szürke ruhás, zöld tányérsapkás megjelent a hajólépcsőn, a várakozók tapsvihara közepette Haydin Albert, Magyarország riói nagykövete üdvözölte a küldöttséget. Tóth Potya István a csapat edzője a tőle megszokott vidámsággal válaszolt azon újságí­rói kérdésekre, hogy vajon a csapat miként viselte a hosszú utazást: „Az út remek volt, tengeri beteg alig akadt, aki volt, egy kis Zwack féle jó Unicumot kapott, ami hamar talpraállí­totta. A 12 napos tengeri utazás nagyon kellemes pihenő volt. Őszintén szólva ránk is fért egy kissé, mert a legutolsó időben ugyancsak nagy volt a strapa.” Nem csak erőnlétileg, de idegileg is.

Az 1928/29-es bajnokságot, melynek toronymagasan a Fradi volt az esélyese, egy szurkolói rendbontás miatt vesztettük el. A Bástya elleni mérkőzésen egy meg nem adott büntetőt reklamálva egy néző beszaladt a pályára és megütötte a bí­rót. A meccs félbeszakadt, a két bajnoki pontot az ellenfél kapta, í­gy a bajnoki cí­mvédés is elmaradt. Ráadásul a Dél-Amerikai túra miatt az 1928-ben nyert KK-t sem tudta megvédeni a csapat, hiszen annak mérkőzései éppen a túra időpontjára estek. A meghí­vás viszont annyira megtisztelő volt, hogy azért mindent fel kellett áldozni.

Magyar csapat először lépett Dél-Amerikai földre, bár az ottani fociszurkolók akkor még nem sokat tudtak a Fradiról, de kí­váncsiak voltak Európa egyik legjobb csapatára, de azt talán senki nem gondolta, hogy a túra 14 mérkőzése közül lesz olyan, melyről az egész világ beszélni fog és mely mérkőzés után a Ferencváros az egész világon ismertté válik. Nagy Sándor mondta közel 2500 éve, hogy a győztes seregek mindig új kihí­vásokra és még nagyobb csatákra vágynak, ami nem csak a makedón király hódí­tásait ösztönözte, hanem a Fradit is új sikerekre késztette. Fel akarta fedezni Amerikát, meg akarta hódí­tani a labdarúgás koronázatlan királyait. Nem csak tanulni akart Dél-Amerikában, de meg is akarta mutatni, hogy nem voltak véletlenek azok a hazai és nemzetközi sikerek melyek végül is lehetővé tették az első „világutazást” a csapat számára 1929 nyarán.

1929. július 21., Montevideó. Egy varázslatos mérkőzés, egy örökké emlékezetes győzelem. Biztos vagyok benne, hogy minden Fradista tudja, melyik mérkőzésről fog szólni Dénes Tamás-Hegyi Iván-Lakat T. Károly, Helyünk a kupanap alatt c. könyvének következő bemutatásra váró fejezete, a Fradi-győzelem a világ legjobbja ellen.

Jó lett volna élőben látni, jó lett volna a lelátón szurkolni a legendás Rázsó-Takács II.-Turay-Toldi-Kohut csatársor parádés játékának, de aki szereti a Fradit, benne a dicsőséges múltunkat, azok az olvasás közben is látni fogják az Uruguay elleni győzelmünket.