lalolib
Fotelszurkolásra kényszerítve
Sohasem tagadtam, hogy amióta elindult a „feljegyzések a fotelból” sorozatom a legtöbb mérkőzést otthon, a kényelmes fotelból szurkoltam végig annak ellenére, hogy éves bérletem van. Ennek több oka is volt és van. Egyrészt vidékiként nem mindig van lehetőségem arra, hogy a hazai mérkőzésekre „felmenjek” a Szentélybe (ősszel azért 5 alkalommal sikerült), másrészt már a korom miatt is néha nehézkes megszabadulni az otthoni kényelemtől. Ez persze nem volt mindig így, hiszen a hetvenes évek közepétől 1992-ig nem nagyon volt kihagyás. Akkor még könnyű volt, fiatal voltam, nem okozott gondot, ha több órát kellett vonatozni, vagy ázva-fázva ácsorogni az út mentén és várni egy jótevőt, hogy felvegyen és a legközelebbi településig elvigyen. Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból – Évzáró gondolatok
Még néhány óra és becsukódik a Ferencvárosi labdarúgás 110 éves történelmének 2010-es almanachja. Még néhány óra, és a felfokozott szilveszteri hangulatban, kezünkben a pezsgős pohárral meghitten várjuk azt a pillanatot, hogy éjfélt üssön az óra és átlépjünk a következő évtized első évébe. Ilyenkor a jókedv és a vidámság mellé párosulni szokott a számvetés és a szinte „kötelezően” előírt fogadalomtétel, mellyel megpróbáljuk az előttünk álló évnek megadni a tiszteletet. Tovább olvasom
Társkereső
„…Az élet már csak ilyen. Az ember kényszerből mindenét eladná. A lelkét és a testét is. A muszáj nagy úr, erről McCabe is órákig mesélhetne, aki lassan olyan lesz, mint Guszi bá’, a vállfaügynök. Házal a portékával, kínálja itthon, ajánlgatja külföldön.
A portékát Ferencvárosnak hívják.
Kikérhetnénk magunknak az angol pénzember üzleti lépéseit, csakhogy ebben az egyre abszurdabb történetben nem ő a negatív szereplő. Sokkal inkább a magukat fradistának valló, jómódú magyar vállalkozók, akiknek eszük ágában nincs pénzt fektetni kedvenc csapatukba. Tovább olvasom
Feljegyzés a fotelból – Fájdalmas vereség
A lefújás pillanatában az első reakciómat inkább nem idézném, mert attól a nyomdafesték is elpirulna. Utána jött egy óhaj, hogy a számítógépem ne induljon el és ezzel megszabadultam volna az írás gyötrelmétől. Bill Gates masinája a munka mellett döntött, így nem bújhattam ki a jegyzetírás alól, bár volt már olyan fogadalmam, hogy egy vereség után először fújtatok néhányat, megpróbálok lehiggadni és csak utána kezdem el csapkodni a billentyűket. Bár tudom, hogy amióta fotelszurkolóként leírom a gondolataimat, néha sikerült a ló túlsó oldalára esnem. Volt mikor utólag megbántam, de volt mikor úgy éreztem, a fájdalom hozza ki belőlem az igazi érzelmeket. Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból – Csak néztünk, mint a moziban
A mozizás folyamatában fontos tényező a film. Néha azonban mindegy, hogy mit nézünk, csak mozizzunk. Csak menjünk el a moziba. Ugyanakkor az, hogy mit nézünk, meghatározza azt, hogy hol nézzük, az pedig, hogy hol nézzük, meghatározza azt, hogy hogyan nézzük. Ma, 2010. november 27.-én a fotelszurkoló pórul járt. Fél hatkor a szokásos rítus szerint felhúzta magára a zöld-fehér mezt, nyakára tekerte a címeres sálat, és kezében a jól megérdemelt sörös üveggel leült a TV elé. Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból – Dobogót ért az álomszép játék
Tisztában vagyok azzal, hogy a mérkőzés után azt állítani, hogy ma reggel úgy ébredtem, hogy 3:0-s félidő után 5:0-ra verjük a Pápa csapatát, egy kicsit nagyotmondásnak tetszik. Abban is biztos vagyok, hogy ezt a fellengzős bevezetőt a Fradi szurkolók legfeljebb egy mosoly kíséretében nyugtázzák, és nem fognak egyetlen ma élő politikushoz sem hasonlítani. Ennek meg egyetlen oka van: ma, 2010. november 20.-án, a Pápa ellen elért 5:0-s győzelem után, minden megengedett. Lehet fellengzősen, akár még nagyképűen is viselkedni, lehet olyan felsőfokon fogalmazni, hogy attól még az előbb említett politikusi réteg is pironkodna. Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból – Idegtépő győzelem
A jelenlegi idegállapotomat talán az jellemzi a legjobban, hogy mikor Szabó játékvezető lefújta a mérkőzést, nem a fotel karfáján „bevetésre” váró sörös doboz felé nyúltam, hanem a vérnyomásmérőt vettem elő. Amikor a kijelzőn megjelent a lesújtó végeredmény (180/100/98), a sör helyett a „fehér bogyók” után nyúltam, miközben az a kérdés járt az agyamban, hogy vajon szükség van nekem erre? Utána egyből az rémlett fel, hogy ha nem szól közbe egy családi rendezvény, akkor a Szentélyben izgulom végig a mérkőzést. Ott nem lett volna vérnyomásmérő és gyógyszer sem ezért legközelebb be fogom biztosítani magam. Remekül fogok kinézni mérővel a karomon, ahogy egy-egy idegtépő jelenet után kapkodni fogom a Prenessa tablettákat, de úgy látszik ötvenen túl, már mindenre fel kell készülni egy Fradi meccsen. Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból – Ezt nem érdemeltük meg!
Vannak mérkőzések, melyek mély nyomokat hagynak a szurkolók lelkében. A legtöbb esetben ezek a nyomok kellemesek és bizsergetőek. Győzelmek, varázslatos gólok, remek cselek, mind olyan emlékkép, melyek erősítik a hitünket. Vereségre ritkán akarunk emlékezni, de az igazságtalanság, mely a csapatunkat bünteti, már fájdalmas sebeket ejthet. Egy ilyen emlékkép rémlett fel, amikor ma reggel felébredtem. 2010. március 6-án volt egy mérkőzés Zalaegerszegen, ahol Szabó játékvezető, mint a hazaiak tizenkettedik játékosa olyan ocsmányságot követett el, amit valószínűleg soha nem lehet majd elfeledni. Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból – Kötelező győzelem
Ami kötelező, az mindig nehéz. Emlékezzünk csak iskolás korunkra, amikor a kötelező olvasmányok elolvasása mindig nehézségekbe ütközött, de mellette Cooper indiántörténeteit lelkesen olvastuk, nem beszélve Zola Nanájáról, ami „tiltott” olvasmány volt, de újságpapírba csomagoltuk és úgy álcáztuk szüleink fürkész szemei elől. Annak ellenére, hogy a foci elég kiszámíthatatlan játék, de ott is ismert a kötelező győzelem fogalma, főleg az Üllői úton, ahol a múltban is számtalan esetben léptünk úgy pályára, hogy az ellenfél ismeretében egyetlen elfogadható eredményt fogadott el a szurkoló, a győzelmet. Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból – Lehetőség, mellyel nem tudtunk élni
Röviden és tömören: dühös vagyok. Nem lenne szabad, főleg egy jegyzet írásának kezdetén, hiszen a düh soha sem jó tanácsadó és a legtöbb esetben olyan utakra vezeti a gondolatokat, melyekből eleve téves következtetések és főleg hamis állításokat lehet levonni. Azt meg továbbra sem akarok (egyszer megtettem, amit azóta is bánok), mert soha nem tartoztam azok közé, akik egy vereség után a pokol tűzén égetnék a csapatot. Mielőtt elkezdtem írni a jegyzetem, néhány fórumot „végigjártam”. Kár volt, mert az indulatok ismét olyan méreteket öltöttek, melyeket egyszerűen nem értek. Tovább olvasom