Az otthon zöld füvén XII.

Piros hetes

Azt nem tudom, hogy a többi kártyajátékban milyen szerepet tölt be a piros 7-s, de azt igen, hogy ultiban az a lap, amit legszí­vesebb minden kártyás megcinkelne, vagy olyan chipet épí­tene bele, mely mindig hozzá irányí­tja. Mert ahogy nagyapám mondta, sok szép dolog van az életben, de egy piros 20-100 ulti terí­tett durchmars-nál nincs szebb. A gond az, hogy ez a kombináció legfeljebb szökőévente jön össze és a játszótársak is mindig hitetlenkedve néznek a nyertesre, mert ilyen a „világon nincs”.

1963. november 17-én a Népstadion 65 ezres nézőseregének zöld-fehér része (kb. a 80%!-a) is azt hitte, hogy valami rossz tréfa áldozata. Bajnoki cí­mvédőként közel egyéves veretlenséggel a hátunk mögött hogyan tudtunk 7 gólt kapni a Honvédtól? Magabiztosan vezettük a bajnokságot, az előző héten az Újpestet győzték le Mészáros József taní­tványai, ráadásul a Honvéd a középmezőnyből próbált a dobogóra érni. Egy zöld-fehér győzelem már előre borí­tékolta volna a bajnoki cí­met az 1963 őszi, csonka bajnokságban (ezután álltunk át újra a tavasz/ősz rendszerre).

A meccs vége egy piros hetessel „fényesí­tett” terí­tett betli lett a Fradi számára. Ettől még simán megnyerhettük volna a bajnokságot, melyhez csak az kellett volna, hogy a két utolsó mérkőzésen 1 pontot szerezzünk a Szeged és a Dorog otthonában. Sajnos nem sikerült, í­gy még egy piros ulti sem jött össze, bár a dobogó harmadik fokára felléphettünk.

Talán ezért is keserves emlék a Honvéd elleni „piros hetes”, de nem lenne zöld-fehér a szí­vünk, ha nem emlí­tenénk meg, hogy négy évvel később a Fradi húzott elő egy zöld hetest (7:1), mely a kártyában nem olyan értékes mint a piros, de nekünk  sokkal kedvesebb.

Most mégis érdemes leküzdenünk minden akadályt és átadni magunkat az olvasás és az emlékezés örömének. A piros hetes ellenére is ajánljuk a következő fejezetet – nem fogják megbánni.