Bródy Sándor

A szorgalmas, lelkes játékos fedezetet játszott. Bródy nem kiemelkedő képességeivel, hanem roppant szorgalmával, fáradhatatlan, mindenkor a csapat érdekeit szolgáló játékfelfogásával emelkedett a legjobbak közé. Nem volt olyan gyenge ellenfél, aki ellen Bródy nem teljes erőbedobással, szí­vvel-lélekkel küzdött volna.

Amikor felvette az FTC-mezt, csak a győzelemre, a csapat első sikerére gondolt. A közepes termetű, izmos játékos kitűnően fejelt és jól szerelt. A támadósort rendszerint hosszú hosszú átadásokkal igyekezett előrelendí­teni.

Feltűnően hamar megkopaszodott. Néhány játékostársa szerint azért, „mert szí­vesebben továbbí­totta a labdát fejjel, mint lábbal”. Tény, hogy fejjátékát társai közül talán csak Károly Jenő múlta felül.

Társai rendkí­vül szerették, egy ideig csapatkapitány és, mint rangidős, amatőr edzőként is működött.

Bródy az 1929-es dél-amerikai túra idején Sao Paulóban í­gy nyilatkozott pályafutásáról az ottani Magyar Hí­rlap szerkesztőjének:

– 1900-ban eljött hozzám régi barátom, akivel a Pannónia ifjúsági csapatában már 1896-tól együtt rúgtuk a labdát, és kért, hogy lépjek be az FTC-be. A IX. kerületben, a Ferencvárosban laktam, és azt hiszem, hogy senkinek az életében még döntőbb szerepe nem volt a kerületnek, ahol lakott, mint az enyémben. Beléptem az FTC-be, amelynek azon a vasárnapon csapatot kellett kiállí­tania. Betettek szépen a harmadik csapatba. Játszottam, ahogy akkor Isten tudnom engedte. Délutánra már egy másik játékos helyére kerültem a második csapatba. Még azon a héten az első csapatban játszottam! Később megválasztottak – szegény korán elhunyt Berán helyére – csapatkapitánynak. Az maradtam egészen a háború kitöréséig. Az én időmben nyolc magyar bajnokságot nyertünk! A klubban nagy szeretetben éltünk, úgy, mint a testvérek. Aztán 1914-ben elmentem egy kicsit a háborúba… Fogságba estem és csak évek múltán láttam meg ismét a Franzstadtot…

Sportszerű felfogása miatt még ellenfelei is becsülték. Fogl II., az újpestiek válogatott hátvédje egyszer egy újságí­rónak elmesélt egy Bródyval kapcsolatos, jellemző történetet.

– Rangadót játszottunk az FTC ellen. Az első félidőben az egyik FTC-csatár kapura lő, a kapusunk kiszalad és a gólvonal előtt egy méterrel ölbe kapja a labdát. Ebben a pillanatban a sí­kos talajon elcsúszott és kiejtette a labdát, de rögtön utánakapott és megfogta. Ekkor óriási megdöbbenésemre a középvonalnál álló játékvezető kétszer fütyül és gólt í­tél! Odakiáltottam, hogy jöjjön a kapunkhoz, de a bí­ró nemet intett. Erre felemeltem a kezem és jeleztem, hogy lemegyek a pályáról. Példámat követte az öcsém is, és Király, az egyik fedezet. Az öltözőben dühösen láttunk neki a vetkőzésnek. Alig vetettük le a cipőnket, beállí­tott Bródy Sanyi az FTC- ből és azt mondta:

– Karcsi, gyertek vissza, a játékvezető megsemmisí­tette azt a vitás dugót.

Én nem akartam Bródynak hinni, de szavával megerősí­tette, hogy igaz, amit mond. Erre gyorsan felvettük a cipőnket és mindhárman visszamentünk a pályára. Irtózatosan beleszálltunk a játékba és 3 dugót rúgtunk az FTC-nek. Így lett az eredmény 3-1.

– Nem 3-0? — kérdezzük.
– Nem! feleli Fogl Karcsi és még a szeme is ragyog. Bródy Sanyi nem mondott igazat: a játékvezető nem vonta vissza az í­téletét.

Csakhogy Bródy Sanyi nem tartotta sportszerűnek, hogy az FTC teljes csapattal játsszon egy olyan Újpest ellen, amelyből három válogatott játékos hiányzik. Az ő sportszerű gondolkodásával ez nem fért össze. Inkább bejött az öltözőnkbe és egy jámbor hazugsággal visszacsalt bennünket a pályára. Bennünket, az ellenfél játékosait! Hát, kérem, ilyen ember volt Bródy Sanyi!

Az 1913-as osztrák-magyaron: Blum, Payer, Bródy

*

Bródy a válogatott játékosaként is képviselte az FTC-t. 1907-ben remek játékot nyújtott Ausztria ellen:

Bródy, a mezőny legjobb embere, a csapat lelke volt, hogy a vereség nem lett súlyosabb, azt neki köszönhetjük.

Legemlékezetesebb teljesí­tményét 1913. áprilisában az Ausztria elleni bécsi meccsen nyújtotta.

Bródy kitett magáért. A nehéz sár ellenére fényesen oldotta meg feladatát és a labdakezelésben éppúgy, mint a leadásban és passzolásban kitűnő volt.

Ez volt egyébként utolsó válogatott mérkőzése, amely arról is nevezetes, hogy ekkor – a klub történetében először és utoljára – egyszerre 9 FTC játékos szerepelt a magyar válogatottban! (Rumbold, Payer, Blum, Bródy, Weisz, Tóth, Pataki, Schlosser, Borbás).

*

Bródy 1922-ben öt bajnoki aranyérméért (amivel az MLSZ tartozott) cserébe egy Bródy-dí­jat kí­vánt alapí­tani. Ezt az a magyar játékos kapta volna, aki a dí­j létesí­tésétől kezdve a magyar válogatottban egymás után 15 alkalommal képviselte volna a magyar szí­neket a centerhalf poszton. Az érdekes ajánlatot nem valósí­tották meg.

*

Hadifogsága után még kétszer pályára lépett a Ferencvárosban, majd visszavonulása után amatőr edzőként még segí­tette az FTC veterán játékosának, Tóth Potyának, a későbbi profi edzőnek a felkészí­tő munkáját, majd vándorbotot vett a kezébe és a megélhetés miatt Svédországba (1921-23: IFK Göteborg) ment hivatásos trénernek.

A magyarországi profizmus bevezetése után hamarosan a Ferencváros vezetőségében tevékenykedett – az 1929-es dél-amerikai túra hivatalos vezetője ő volt.

1937 tavaszán a Ferencváros edzője lett, Blum Zoltán lemondása után került a csapat élére. Egy szí­vroham miatt nagyon rövid ideig (Sárosiék 18 gólt rúgtak a Szeged és a Kispest elleni két bajnoki találkozón) ülhetett a kispadon.

Klubjai: Pannónia FC, FTC (- 1903.04.), Postás (1903.04. – 1903.07.), FTC (1903.07.-)

(Nagy Béla, Antal Zoltán és Hoffer József í­rásainak felhasználásával)