Jegyzetek
„Ilyen edző kell nekünk, ilyen edző pompás(?)…”
SPORT plusz 2011.08.26
NOVÁKNAK, NYILASINAK, PINTÉRNEK, CSANKNAK
IS „TAKARODNIA” KELLETT!
Nem ma volt, amikor elkezdtem figyelni a magyar futballcsapatok edzőinek útját, sorsát, pályafutását, sikereiket, holtvágányaikat és kudarcaikat (1958-ban, nyolcévesen már utaztam úgy együtt egy „hót koszos”, jéghideg vasúti kupéban Tatabányától Budapestig egy éppen néhány órával korábban kirúgott futballedzővel, bizonyos Orczifalvy Istvánnal, akit aznap délelőtt a Győrtől küldtek el. Hazafelé tartott, mi, apámmal Tatabányánál csatlakoztunk hozzá, de csak arra emlékszem, hogy az az ember maga volt a világfájdalom…), Tovább olvasom
Üllői úti kapufák előtt – vénnek való vidék
Végh a Haladás ellen tért vissza az élvonalba (Fotó: Németh Ferenc)
A nyugdíjaséletbe néhány hete félig-meddig már belekóstoló Végh Zoltán múlt vasárnap, a Szombathelyi Haladás (1–2) elleni bajnoki mérkőzésen 40 évesen mutatkozott be a Ferencváros első csapatában. Nem ő az egyetlen hálóőr, akit a zöld-fehérek ilyen éltesen csalogattak vissza a gólvonal elé. Csakhogy Véghgel ellentétben a két előd, Csikós Gyula és Gulyás Géza „vénségére” már nem új (öreg)fiúként érkezett a kilencedik kerületiekhez. Tovább olvasom
Prukner László tevékenységének értékelése
(Szurkolói levél)
Őszintén be kell vallanom, hogy én is azok közé tartoztam, akik rengeteget kritizálták Prukner László munkáját. Mindez annak ellenére történt, hogy nagyra értékeltem a kaposvári tevékenységét, s a magyar edzők közül én sem tudtam volna jobbat javasolni a Fradi kispadjára.
Előre bocsátom, emberileg – minden mende-monda ellenére – nem volt kifogásom Prukner ellen. Azonban szakmailag igen. Hogy miért? Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból – Fejetlen fejes a gödörbe
Nem is tudom hol is kezdjem. Vagy talán azzal tennék jót mindenkinek ha hallgatnék, ha egy kis időre szüneteltetném a fotelt, mert ennek így semmi értelme. Hétről hétre írni a megaláztatásról, hétről hétre magyarázni a magyarázatlant, nagyon hálatlan feladat. És méltatlan is egy olyan honlapon ezt közzé tenni, ahol a Ferencváros dicsőséges múltjának szinte minden apró rezdülése feldolgozásra kerül. „Józan ésszel” beszélni a tegnap estéről meg nem is lehet. De mivel hétfő reggel van, így legfeljebb csak a koffein hatása alatt állhatok, ezért a habzó sörre sem foghatnám ha most „habzó szájjal” belekiáltanám a világba: ennyi volt, és ne tovább! Valaki vessen már véget annak az ámokfutásnak, annak a fejetlenségnek ami jelenleg jellemzi a Ferencvárost. Szégyen ami itt történik, szégyen azokra nézve akik örökre a csillagokra írták az erkölcs, erő, egyetértés hitvallását, akik bajnokságokat, nemzetközi kupákat nyertek, akik miatt évtizedeken át százezrek rajongtak ezért a csodálatos klubért. Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból – Kétségek között
Még nem fordult elő a fotelszurkoló két éves történetében, hogy már a mérkőzés előtt belekezdjek a mondókámba. Bár számtalan esetben előfordult, hogy közvetlen a mérkőzés után nem volt valami szívet melengető érzés leülni a számítógép elé és megírni azokat a gondolatokat, érzéseket melyek néhány perccel előtte még szét akarták szakítani a lelkem. A hazai mérkőzéseknél valamivel könnyebb volt a helyzet, hiszen a hazaútig volt idő átgondolni, de akkor is azokat az érzéseket próbáltam papírra vetni, melyek a közvetlenül a találkozó alatt értek. Az ettől való eltérés okai a hét történéseinek tükrében mindenkinek érthető. Néhány nap eltelt már és a médiákban a legvadabb dolgok is napvilágra kerültek és sokan szinte már sportot űztek abból, hogy magyarázatot adjanak a történésekre. Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból – Vajon most miről is írjak?
A lefújás pillanatában a kezemben szorongatott üres sörös dobozt úgy roppantottam össze, hogy azt sem vettem észre, hogy közben belemélyedt az ujjamba mely következtében piros pöttyök kezdek éktelenkedni a fotel karfáján. Percekig csak szorongattam a dobozt, szerettem volna minden dühömet és keserűséget azon kitölteni és komoly erőfeszítésbe tellett, hogy nem vágtam neki a tévének. Jó kis beruházás lett volna, nem elég, hogy a svájci frank az egekbe szökött, de még nem is láthattam volna Prukner László nyilatkozatát. Amit végül nem is hallottam (hál’ istennek), mert közben észrevettem a piros pöttyöket a karfán, felpattantam a fotelból, a dobozt a sarokba dobtam és elmentem ápoltatni magam. Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból – Mindenről, csak a vereségről keveset
A mérkőzés lefújása után az első gondolatom az volt, hogy erről a debreceni kirándulásról nem szabad egyetlen mondatot sem leírnom. Jobban járnék ha felidéznék régi emlékeket, vagy ismét elővehetném a muzeális beharangozóban említett pulykakakast, amiért érdemes Debrecenbe menni, bár az utóbbi nem lenne a legjobb, hiszen sajnos a Fradi szekere ismét lyukra futott. A pulykakakas meg kiesett belőle, ahogy a három pont is köddé vált. így maradt a 8 éves ponttalanság és maradt az idei nyeretlenségi menetelés. Bár még csak 3 fordulón vagyunk túl, de az eddig megszerzett 2 pont nem nagyon jogosíthat fel senkit, hogy merészebb álmokat szövögessen. Tovább olvasom
Fradista anekdoták: Zsinka János
Az izompacsirta
Kis emberbe is szorulhat nagy erő. Valahogy így szólhat a ferencvárosi Zsinka János mottója. A zöld-fehérek a Magdeburggal, a társak által „húsz kilósnak” csúfolt aprócska Zsinka pedig egy szálfatermetű hátvéddel küszködött. Kapott is akkorákat az óriástól, hogy sokan már emberhaláltól tartottak. Tovább olvasom
Fradista anekdoták: Varga Zoli
Varga Zoli és az előjelek (Kocsis L. Mihály)
1968. október 1-jén egy kis riport jelent meg a Népsportban a mexikóvárosi olimpiára induló labdarúgó-válogatottról. Ebben többek között a meglehetősen ideges Varga Zolit idéztem egy rövid nyilatkozat erejéig: Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból – Emberelőnyből emberhátrány
A mérkőzés 70. percének környékén, a diósgyőriek egyenlítő találata után szerkesztőtársam csapzottan és reményvesztetten fordult felém: kell ez nekünk? Itt ülünk ötven évesen, a fülünkön is folyik már a víz, és ezt kell néznünk! – mutatott a vendégszektor felé ahol a piros-fehérek örömittasan ölelkeztek. Nem tudtam mit válaszolni rá, mert ahogy felé fordítottam a fejem a kapucnimból éppen a szemembe csurgott a víz. Olyan érzés volt, mintha sírtam volna. Pedig a könnyeimet márciusban végleg elhagytam, és akiért utoljára eleredtek ő már a csillagok között pihen. Értetlenül megvontam a vállam, de ezzel is csak azt értem el, hogy egy újabb vízfolyam közelítsen a cipőm felém. Ránéztem az eredmény-jelzőtáblára és magam megnyugtatására konstatáltam, hogy nincs még nagy baj, az ellenfél még továbbra is tíz emberrel van a pályán, a meccsből is van még 20 perc hátra, az meg nem fordulhat végül is elő, hogy egy Ferencváros ilyen helyzeti előnyből nem tudja megverni a bajnokság egyik újonc csapatát. Tovább olvasom