Jegyzetek

30 vagy 60?

Az elmúlt napok az emlékezés jegyében teltek. A váratlanul ránk szakadt tragédia árnyékában egyre fontosabbak lettek azok a pillanatok, mérkőzések, gólok és sikerek melyek Albert Flóriánhoz és pályafutása legjobb időszakához a hatvanas évekhez kötődtek. Nem kellett kötelezően megszépí­teni a múltat, azok az évek tárt tarokkal várták az emlékezőket, hiszen sokaknak nemcsak a megsárgult újságok jelentették a múlt felidézését, hanem saját átélt emlékeikkel is tudták a szomorúságot háttérbe szorí­tani. Az elmúlt napokban azt vettem észre, hogy a Császárra való emlékezések közepette a baráti társaságokban többször felvetődött egy kérdés, ami inkább már állí­tásként hangzott el, miszerint minden idők legjobb Ferencvárosát a hatvanas évek sikereiben kell keresnünk. De tényleg í­gy van? Egyáltalán lehetséges a több mint száz éves dicső múltunkból ilyen megállapí­tást tenni és vajon milyen alapon hasonlí­tunk össze bajnoki cí­meket, kupagyőzelmeket és játékosokat? Tovább olvasom

Feljegyzések a fotelból – Gyertyafényes emlékezés

Nehéz bármit is leí­rni. Lelkem mélyén még mindig a Szentély lelátóján állok, kezemben az emlékezés gyertyájával, szemem az eredményjelző táblára meredve: Albert Flórián (1941-2011). Néma csend telepszik a stadionra, nincs egy zizzenés, a felüljárón az autók is mintha motorhang nélkül suhannának el. 2011. november 6-án, este hat órakor megállt az idő. Kihunytak a reflektorok, a lelátón több mint tí­zezer gyertyafény lehozta az égboltot. Csillagokként ölelték magukhoz a fájdalmat, megpróbálták letörölni a könnyeket. Végérvényesen eljöttek a Ferencvárosi labdarúgás legfényesebb csillagágért, lágyan felemelték és magukhoz szorí­tották. Szólni kellett volna, kiáltani teli torokból, hogy még ne vigyétek magatokkal, hagyjátok meg a családjának, a Ferencvárosnak, a magyar labdarúgásnak. Senki sem szólt. Csak a gyertyák világí­tottak és szí­vek szakadtak meg. Mindannyian tudtuk, ha lejönnek értünk a csillagok, már nem szabad harcolni ellene. Csak sí­rni szabad és emlékezni.

Tovább olvasom

Egy történész-szurkoló gondolatai 1978-ból (Frissí­tve 2011.11.01. :) )

(Bevezetőül. Nem voltam aktí­v sportoló. Diákkoromban néhány évig lovagoltam, most vadászom, de versenyt csak a nézőtérről láttam. E szempontból tehát szabályos szurkoló vagyok. Viszont történész is. A szurkoló ugyebár mindenhez ért (?). A történész minden múltbeli eseményt kommentál. A történésznek, aki szurkoló is, minden jelen eseményről valami múltbeli jut eszébe, s megpróbál ráadásul — racionális vagy irracionális — szabályszerűséget keresni.)

Tovább olvasom

Feljegyzések a fotelból – Két gól, három pont és egy át nem fűzött orr

Annak ellenére, hogy a múlt szombati diadal többet jelentett a három pontnál már másnap tisztában voltam azzal, hogy bár sokat jelentett az Újpest elleni győzelem, annak csak akkor lesz igazi értéke, ha továbbjutunk a magyar kupában, és legyőzzük ma a Siófok együttesét. Most persze felidézhetném a szombati meccs hangulatát, és ezzel egy ideig el is lennék magammal, de az élet megy tovább és hiába szeretnék még fürdőzni a visszavágás bizsergető gyönyörűségében, egyszer úgyis vissza kell szállnom a Földre, bármennyire is jól éreztem magam a lebegés mámoros állapotában. Ha még esetleg lebegni is lenne kedvem, az csak addig tartana amí­g nem szembesí­t a józanság a szombat esti aktuális tabellával. Mert akkor úgyis visszazuhannék, hiszen bár még előttünk volt még a Siófok elleni mérkőzés, de a csapat ismét a kieső helyen várta a Balaton parti hétvégét.

Tovább olvasom

„Tanári etűdök” az öltözők világából IV. – Mexikói anziksz

Már többször előfordult velem, hogy egy képtárban vagy egy kiállí­táson olyan képpel szembesültem, melyről első látásra nem nagyon tudtam megfejteni az értelmét. Olyannal is találkoztam, mely egyből rabul ejtett és mely előtt percekig álltam, mert a kép központi része pillanatok alatt hatott az érzéseimre. Ilyen esetben meg abba a hibába esünk, hogy látókörünkből kiesnek a kép egyéb mozzanatai és utalásai, melyekkel együtt válik az üzenet egységes képpé. Nem tehetünk róla, a szemünk automatikus arra a részre fókuszál amit egyből be tud azonosí­tani, mely egyből hat az érzéseinkre, mely egyből üzenetet küld a szí­vnek. így jártam most is, amikor szerkesztőtársam széles mosoly kí­séretében elém tolt egy képet. Először nem is értettem, hogy a bajsza alatti jókedv minek is szól, hiszen amikor rápillantottam a képre, a szemem ösztönösen az ismerős részekre fókuszált. Tovább olvasom

Feljegyzések a fotelból – Lemostuk a gyalázatot

Tegnap éjjel nehezen jött álom a szememre. Este tí­z körül értünk haza, a végig szemerkélő esőben valahogy gyorsabban telt el a két órás zötykölődés. A fák némán suhantak el mellettünk és a szembejövő autó fénye sem vakí­tott el, mert a szí­vünket és a lelkünket olyan simogató és meleg érzés hatotta át, mely mindent kizárt körülöttünk. Beszélgettünk, de talán saját hangunkat sem hallottuk út közben, mert az agyunk a Szentélyben maradt, ott töltötte fel magát, ott ivódott belé örökre az eltelt 90 perc minden rezdülése. Hazaérvén a „kötelező” fürdőszobás jeleneten túl egyből bekapcsoltam a számí­tógépet, és minden „F” betűs hí­rt elolvastam és mire rádöbbentem arra, hogy talán egy kicsit túlzásba viszem az örömködést, már kezdődött a délután meccs ismétlése a tévében. Ez meg egy újabb indok volt az álmatlanságom fenntartásában és bár tudom, hogy a „Live-érzés” semmivel sem pótolható, nem tudtam ellenállni a fotelom csábí­tásának. Örömittasan elfogadtam a fotel lágy ölelését, játékosan meg is paskoltam a karfát, mely számára is megnyugvást jelentett, hogy ma éjszaka egy nyugodt fotelszurkoló idézi fel azt, amit néhány órával ezelőtt a Szentélyben átélt, és melynek minden rezdülése jó néhány napig még befolyásolni fogja a napjaimat. Tovább olvasom

A derbi napja: 2011 ősz

Már hétfőn arra gondoltam, hogy orvoshoz kéne fordulnom, bár tudtam, hogy arra a betegségre mely kitört rajtam, nincs orvosság. Legfeljebb kapnék egy gumiszobát néhány nyugtató injekció kí­séretében, jobb esetben le kéne dőlnöm a dili-doki dí­ványára és elmesélni az életemet, de annak aztán végképp nem láttam értelmét, hiszen nagyon is tisztába vagyok azzal, hogy a tüneteim miből is fakadnak.

Tovább olvasom

Feljegyzések a fotelból – Egy falat kenyérrel hangoltunk a derbire

Mivel tegnap nem követtem a bajnoki fordulót, í­gy ma reggel a kávém mellé a sporthí­reket tálaltam fel desszertként. Először jóleső érzéssel nyugtáztam, hogy a „gyomorbántalmakkal” küszködő kecskemétiek simán verték a milliárdosok csapatát, majd arcomon kaján mosollyal olvasgattam a portugál edző ismételten nagyképűre vett nyilatkozatát („új klubot és új csapatot épí­tünk!” – na persze, egy bajnokcsapat lerombol mindent és újraépí­t?), de elég volt ránéznem a tabellára és a desszert egyből a torkomon is akadt. A kávé majdnem az orromon távozott amikor egyszerre próbáltam nyelni, szürcsölni a kávémba és megemészteni azt, amit a szemem látott. Mivel az előttünk álló csapatok most nem tették meg a szokásos szí­vességet és pontokat szereztek, í­gy egyre mélyül a szakadék, ráadásul a Pápa elleni meccsünk előtt rendezik az Újpest-ZTE kiesési rangadót mely után a totál utolsó helyen is kezdhetnénk a mérkőzésünket. Tovább olvasom

„Tanári etűdök” az öltözők világából – III.

A kedves, barátságos klubterem, ahol Lakat Károly társaságában ülünk, nem volt mindig ilyen csendes, hangulat ébresztő. Ha beszélni tudnának például a falak, aligha­nem egyenesen kiáltva emlékezné­nek arra a délutánra, amely valóság­gal orkánként kavarta fel a levegőt az asztalok körül, s úgy nyomta oda a játékosokat a székekhez, hogy  moccanni sem mertek.

— Igen, í­gy volt — hagyja hely­ben a hasonlatot, s miközben előké­szí­ti a tanári noteszt, hozzáteszi: Mégpedig a Frankfurt elleni, a második találkozó után tört ki ez a vihar, amikor is értekezletre hí­vtam össze a fiúkat, s megkértem elnökünket, jöjjön el ö is. Hogy is mond­jam? 45 éves vagyok, régi tanár em­ber, de azt hiszem, még gyakorló pedagógus koromban sem készültem í­gy az óráimra, mint az értekezletre — akkor. Igen… Legalább száz per­cig beszéltem, méghozzá papí­rról és lassan, Tovább olvasom

Feljegyzések a fotelból – Kikövezett út, gólok nélkül

Crassus a hí­res római hadvezér mondta, hogy vannak csaták melyek már azelőtt eldőlnek, hogy a két hadsereg felsorakozik egymással szemben a csatatéren. Ő már csak tudta, hiszen a pénz és a jól képzett légiós katonák érte harcoltak, az ellenfélnek a bátorságon és a becsületen kí­vül más nem nagyon állt a rendelkezésre. Pénzük nem volt, emiatt jól fizetett zsoldosok sem segí­tették őket és a fegyverzetük is messze elmaradt a rómaiak páncélzatától. Mégis csatába szálltak, mert ezt követelte tőlük a szabadság utáni vágyuk és az a hitük, hogy amit eddig elvégeztek, az megbecsülésre fog találni. A történelemből tudjuk, hogy még Spartacus szabadság iránti vágya és gladiátori képessége sem volt elég a Crassus legyőzéséhez, aki preatorból lett az első triumvirátus tagja, Róma egyik legbefolyásosabb ura. Hogy mi köze a fentieknek a tegnap esti Fradi-Videoton mérkőzéshez? Mindenki tudja, nagyon sok. Tovább olvasom

Block

Enter Block content here...


Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Etiam pharetra, tellus sit amet congue vulputate, nisi erat iaculis nibh, vitae feugiat sapien ante eget mauris.

Categories