Elment a Tanár úr

Dr. Lakat Károly (1920 – 1988)

MTI: Szombaton rövid betegség után, életének 69. évében elhunyt dr. Lakat Károly mesteredző , minden idők egyik legnagyobb, legsikeresebb magyar labdarúgó szakembere. A „Tanár úr” edzőként 561 NB I-es labdarúgó mérkőzésen ült a kispadon, többször, mint bárki más. Játékosként kétszer nyert bajnoki aranyérmet a Ferencvárossal, 1945 és 1950 között 13-szor szerepelt a válogatottban. Edzői pályafutásának sikereit szinte lehetetlen felsorolni. Az olimpiai válogatottat 1964-ben Tokióban és 1968-ban Mexikóvárosban vezette győzelemre. A Ferencvárossal edzőként is két bajnoki aranyéremnek részese, 1967-ben és 1968-ban. 1979-80-ban a nagyválogatott szövetségi kapitánya volt. Szakvezetőként a Tatabányánál – itt háromszor is -, az MTK-nál, a Bp. Honvédnál, a Salgótarjánnál, a Volánnál és a DMVSC-nél tevékenykedett. A Tatabányával kétszer nyert Közép-Európa Kupát, bajnoki ezüst- és bronzérmet szerzett. A Volánnal és a Salagótarjánnal másodosztályú bajnokságot nyert. Három éve vonult nyugalomba.

*

Szombaton rövid betegség után, életének 69. éveben  elhunyt dr. Lakat Károly mesteredző.

Minden idők egyik legnagyobb, legsikeresebb magyar labdarúgó-szakembere volt. Játékosként is beí­rta nevét labdarúgásunk aranykönyvébe. A Ferencvárossal egy bajnokságot és egy Magyar Kupát nyert, s tizenháromszor öltötte fel a válogatott cí­meres mezét. Edzői pályafutása páratlan. Irányí­tásával a Fradi két alkalommal megszerezte az aranyérmet. Edzősködött évekig Tatabányán — velük ezüst- és bronzérmet nyert, s kétszer Közép-Európa Kupát — , a Bp. Honvédnél, az MTK-nál, Debrecenben, a Volánnál és Salgótarjánban. A két utóbbi klubot a második vonalból az NBI-be kormányozta. Nagy diadalai közé tartozik, hogy Tokióban és Mexikóban is olimpiai bajnok lett az általa irányí­tón válogatottunk. 1979-80-ban a nagyválogatott szövetségi kapitánya volt.

Labdarúgóként szúrt minden porcikája, s akire ráállt, azt kikapcsolta a játékból. A tanári katedrán lebilincselő volt, taní­tványai rajongtak érte. Edzőként úgy adta le a legkeményebb „tananyagot”, hogy futballistái egyszerűen nem tudtak elfáradni tőle. S még kollégánk is volt: egyik elindí­tója és állandó szerzője „A Népsport székében” cí­mű-rovatunknak.

Játékosként és edzőként is volt fellépésé, stí­lusa, egyénisége. Az örökké évődő, csipkelődő gazdag humorú sportember csodákat tudott művelni labdarúgóival. Elég volt egy elejtett félmondata s a lehorgasztott fejű futballista újból erőre kapott, a hitevesztett fellelkesült.

Élményszámba mentek taktikai értekezletei, félidei útbaigazí­tásai. Amit mondott, arra egyszerűen nem lehetett nem odafigyelni. Amikor nyugalomba vonult, egy nagy edzővel lett szegényebb a magyar labdarúgás. Most, hogy elment, csendben, váratlanul, nehéz szavakat találni. Ő most is tudna. Mondana egy frappáns, amolyan kicsit csí­pős, igazi Lakat doktoros megjegyzést, amitől bizonyára elmúlna a szí­vfájdí­tó érzés, amitől most is, mint mindig, felvidulna az ember.

Isten veled, Tanár úr. Mi döbbenten vettük halálhí­red. Életed egyetlen szomorú slusszpoénját most sütötted el.

(V. S., Népsport, 1988.12.04)