Feljegyzések a fotelból – Két gól ajándékba

Kedd este távirányítóval a kezemben úgy kapcsolgattam a különböző csatornákra, mint ahogy egy Formula-1 pilóta váltja másodpercenként a sebességet. Real Madrid, Liverpool, Atlético, Bayern egyszerre a pályán. A sokadik váltás közepette (még szerencse, hogy előtte cseréltem elemet) ötlött fel, hogy atyaég, holnap mi jövünk, a Juventus ellen. Olyan szintű csapatokkal vagyunk a játszótéren, akikkel az elmúlt évtizedekben legfeljebb a gombfoci pályán, vagy a Playstation joystickot nyomkodva találkozhattunk. Ezt meg nem lehet elvenni, ezt át kell élni. Sajnos a covid sok mindent átírt, de akik vállalták a „kockázatot”, minden bizonnyal örök élménnyel lettek gazdagabb. Ezt még a tegnapi eső és a négy gól sem tudja elvenni. Aki meg örömködik a vereségen (vannak, lesznek szép számmal), hát tegyék, legalább lesz néhány boldog percük. Hidegen hagy, olyannyira, hogy nem is olvasok el egyetlen elemzést sem, mert nem is érdekel. Tudom hol a helyünk a foci palettáján, ahogy 1995-ben is tudtam, akkor sem kergettem álmokat, egyszerűen csak át akartam élni a BL varázslatot. Természetesen sokkal szebb lett volna a kép, ha nem ajándékozunk a Juvének két banális gólt, ráadásul ha nem követjük el a hibákat, a vége még szép is lehetett volna. Így sincs gond, velünk együtt hat csapatnak van „csak” 1 pontja és kettőnek még egy sem. Gondolom ők is úgy vannak vele, hogy tanulni jöttek, beültek az iskolapadba, saját bőrükön érzik, hogy ez bizony más kávéház.

A játék egyes elemeivel most sem volt gond, talán elől voltunk erőtlenek, de egy Bonucci-Chiellini párossal sem babazsúr felvenni a küzdelmet, amit tetézett az a fizikai és magasságbeli fölény, mellyel szemben Isael és Tokmac „törpének” tűnt. Akkor változott egy kicsit a helyzet amikor beállt Boli, aki csereként a második gólját lőtte.

Hátul sem volt minden rendben, de CR7 alig találkozott a labdával és többször úgy hoztuk ki a pöttyöst, hogy legszívesebb állva tapsoltam volna. Volt bennünk mersz, Haratin és Blazic kiválóan játszott és ha nem követjük el azt a két buta hibát, akkor…de ne találgassunk és főleg ne essünk abba a hibába, hogy a „ha” határozza meg a gondolkodásunkat, mert az könnyen magyarázkodásnak tűnik, annak meg nincs sok értelme. Örüljünk, hogy itt lehetünk, hogy elhozzuk Magyarországra a Juvét és a Barcát, hogy még van 3 meccsünk a legmagasabb osztályban. Azokat az okoskodó megjegyzéseket, melyeket minden bizonnyal olvasni fogunk, miszerint nincs helyünk a BL csoportkörébe, mosolyogva hagyjuk elillanni a fülünk mellett. Ők csak féltékenyek, vagy simán csak utálnak mindent, ami zöld-fehér.

Vajon többet ki lehetett volna hozni a tegnapi 90 percből? Valószínűleg igen, főleg ha a két ajándékgólra gondolunk, de ismét megpördül az érem és a másik oldal azt súgja, hogy a Juve csak annyit adott ki magából, amennyi a biztos győzelemhez kellett. Ha nem követjük el a hibákat és a vége 2-1, az sem változtatott volna semmit az összképen. Nekünk jobban tetszett volna, de a tényen, miszerint a Juve nem a mi szintünk, semmit sem változtatott volna. És ezzel sincs gondom, vagyis egy kicsinyke van, de ez már a magyar labdarúgás sara is, mert vajon miért nem kerülnek a felszínre olyanok játékosok, mint 55 éve, amikor a VVK döntőben tudtunk győzni a Juventus ellen? Folytathatnám a sort az 1967/68-s csapattal, egészen az 1995-s csoportkörig, de ez nem az én asztalom, szurkolóként elsősorban a jelen érdekel még akkor is, ha tisztelem a dicsőséges múltunkat.

A jelenben élünk, a múlt csak emlék, a jövő meg remény. Ahhoz meg, hogy tovább léphessünk, hogy ne ajándékozzunk két gólt az ellenfélnek, hogy elől még határozottabbak és lendületesek legyünk, hogy még nagyobb számban vállaljuk fel az egy-egy harcot, még több munkára és ami talán a legfontosabb, újabb bajnoki címre van szükségünk.

A tegnap esti mérkőzést (ahogy a Barca és a Kijev ellenit) tegyük a vitrinbe, de ne elégedjünk meg azzal, hogy néha-néha kinyissuk a vitrin ajtaját (ahogy 1995-tól tettük napjainkig) és elmerengjünk, milyen csodás érzés volt szakadó esőben, maszkban és megtartva a távolságot végigszurkolni a 90 percet. Bízunk benne, hogy idővel eltűnik a maszk és a távolság. Nem csak a jelenben, de a jövőben is.

Nem csak járványügyben, de a fociban is.