Fradista anekdoták: Mátrai Sándor

Mátrai Sándor

Szidjad a nénikéjét!

Puskás Öcsi páratlan bal lábáról, bombaként robbanó beköpéseiről, aranyszí­véről, de szabadszájúságáról is köteteket í­rtak össze. A világ leghí­resebb őrnagya — még barátságos eszmecsere közben is — olyan magától értetődő természetességgel használta a szódáskocsis szleng bizonyos kitételeit, mint más közönséges halandó a névelőket, vagy a kötőszavakat.

A magyar válogatott Mátrai Sándor nevű újonca szégyenkezve, megalázva tűrte Puskás korbácscsapással felérő nyelvelését. Igaz, a jugoszlávok gólját a zöldfülű jobbhátvéd lámpalázassága készí­tette elő, de azért mégiscsak botrány, hogy a Sváb percenként felemlegesse Mátrai „paraszt, k… a nénikéjét”.

Mátrai végül Bozsikhoz fordult segedelemért. Cucu drasztikusan leegyszerűsí­tette a dolgot:

— Szidjad te is a nénikéjét…

A Puskásra félistenként felnéző pályakezdő hosszú perceken át gyűjtötte a bátorságot, s amikor Puskás fölé lőtt, odaüvöltötte.

— Öcsi, a rosseb a sváb, k… a nénikédbe…

És várta a világvégét, de legalább azt, hogy Puskás beletapossa a fűbe. Öcsi arca azonban felderült és elégedetten mutatott Mátraira:

— Ebből a hosszú marhából még lesz futballista…

Elég egy csavargó

Fekete Pál, a Népsport felejthetetlen szakí­rója Mátrait interjúvolta a Fradi-pályán, egy edzés után. A válogatott jobbhátvéd ötéves csemetéje a közelben labdázott. Pali bácsi az ifjabb Mátraihoz fordult:

—   Szóval, te is Sándor vagy és ugye te is focista akarsz lenni?

—   Dehogy akarok — tiltakozott a kicsi.

—   Ugyan már, miért nem?

A mama mindig mondogatja, hogy egy családban elég egy csavargó…

A nem létező bizsu

Az 1964-es EB-döntőre Madridba érkezett válogatottjaink sietve az Espanol-stadionba taxiztak. Még jókor, hiszen az Oviedo elleni kiesési rangadón Kubala László is a pályán tüsténkedett. Nos, amit legjobbjaink addig nem tudtak a játék apró csí­zióiból, azt ott megtanulhatták Kuksitól.

Kubaláék, mármint az Espanol 3: 1-re veze­tett, de az oviedóiak vitézül szorongattak. Kuksi, aki csehszlovák, magyar és spanyol labdarúgóként is a válogatottságig vitte, minden játékhelyzetre tudott egy trükköt. Gáncsolták, a földre zuhant. Nem, nem kez­dett fetrengetni, ez Kubalától szí­nvonal alatti megoldás. A nyakához kapott és lázasan keresgélni kezdett a fűben. Társai í­ziben csatlakoztak és egy perc elteltével több ellenfél, sőt a játékvezető is buzgón kutatta a fűbe pottyant titokzatos tárgyat.

—    Laci, megtaláltátok végül az aranyláncodat? — érdeklődött Mátrai Sán­dor a mérkőzés után.

Kubala értetlenül bámult:

—    Az aranyláncomat? Életemben nem hordtam ilyen csecsebecsét. Hogy mit keresgéltünk a fűben? Semmit… Kellett már egy kis szünet. Olyan fárad­tak voltunk, hogy lépni sem tudtunk…

Ott a bogyó… ?

Ha egy labdarúgó már 37 éves, akkor bizony hol itt fáj, hol ott sajog, nincs hét, hogy ne járna kezelésre. A világhí­rű jobbhátvédet éppen ideggyulladás gyötörte. Edzője azt hitte, hogy az Öreg szimulál, inkább az üzletével foglal­kozna és csakazértis ragaszkodott a játékához. Egy huszadrangú hétközi edző­meccsen, egy gyengécske klub tartalékcsapata ellen.

A veterán jobbhátvéd mit tehetett, beállt, játszott, s közben a fájdalomtól az északi félteke összes csillagát látta — fényes nappal. Hát még amikor szél­sője, egy nála 15 évvel fiatalabb, nyegle suhanc telibe találta fájós lábát:

—   Öcsi! Ott a bogyó, vidd a francba, ne engem rugdoss!

— Vén marha! Miért nem hagyod már abba?

— Azért nem, kis szaros, mert amí­g ilyen kutya balszélsők rohangálnak a pályákon, 80 éves koromig válogatott lehetek…

Az épületes diskurzus szereplői közül csak a jobbhátvédet ismerjük. Mátrai Sándor. A nevenincs szélsőt viszont rég elnyelte a feledés köde.

Nem lehet baj

A hatvanas évek vége felé széles körben terjengett a pletyka, hogy Albert Fló­rián és Mátrai Sándor között magánháború dúl. Ezt a későbbiekben — amikor már nyugodt szí­vvel bevallhatták volna — mindketten határozottan tagadták. Mi viszont annak idején abban a hiszemben éltünk, hogy a Fradi két sztárja között kibékí­thetetlen az ellentét.

A zöld-fehérek egyik repülőútja előtt a Ferihegyen jegyezték fel az alábbi párbeszédet.

—   Ha Mátrai és a Flóri együtt szállnak fel, én is nyugodtan elrepülnék…

—   Nem értem. így nem történhet baj?

—   Komolyabb baj semmiképpen. Ők ketten közös sí­rba nem kerülhetnek!

Elismerés

Bukovi Márton éppen az FTC szaktanácsadói minőségében dühöngött a kispa­don egy roppant vérszegény edzőmérkőzés közben. Mátrai kérte, hadd menjen előre csatárnak. Bukovi rábólintott. A csatárból lett hátvéd köszönte a lehető­séget, előrenyargalt és első labdaérintésből bebombázta a győztes gólt.

Meccs után Marci bácsi elmélyülten pocskondiázta a csatárokat, majd hirte­len váltással öt percen át az egekig magasztalta a villámlábú jobbhátvédet. így fejezte be hegyibeszédét.

— Tessék példát venni Mátrairól…

A jobbhátvéd — érthetően — dagadozott a büszkeségtől és peckesen sétálga­tott fel s alá. Bukovi hirtelen mellé lépett, és szomorúan í­gy szólt.

—   Sanyi fiam, te sem vagy Di Stéfano…

-Részlet: Kő András -Török Péter A magyar futball anekdotakincse-

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Block

Enter Block content here...


Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Etiam pharetra, tellus sit amet congue vulputate, nisi erat iaculis nibh, vitae feugiat sapien ante eget mauris.

Categories