Korányi Lajos

Korányi Lajos

A ragyogó fizikai felépí­tésű, atlétikus mozgású játékos a magyar labda­rúgás legkiválóbb hátvédjei közé tartozik. Nagy gyor­sasága tökéletes rúgótechnikával, kitűnő helyezkedés­sel és fejjátékkal, határozott és könnyed szerelési kész­séggel párosult. Nagyszerű képességeinek tudatában olykor hajlott a kockázatos, könnyelmű megoldások felé. Gyorsasága és nyugalma a legnehezebb helyzetekben is rendszerint kisegí­tette. 1933-ban súlyos láb­törést szenvedett, amelyből csak sokára gyógyult fel. Négy évi szünet után, 30 éves korában is vissza tudta szerezni helyét a legjobbak között. A Korányi—Bí­ró kettős Európa legjobb hátvéd­párjai közé tartozott. Hí­res volt „életveszélyes” hazaadásairól is, amelyekből elég sok öngól született.

Heten voltak testvérek a Kronenberger fiúk. Korányi II. Mátyás négyszer szerepelt a nemzeti csapatban 1932 és 1935 között a Szeged csapatából, Dezső öccse (Korányi III.) ötszörös francia válogatott.

Korányi I. az Újszegedi TC-ben kezdte pályafutását. Ő volt az a labdarúgó, aki közkí­vánatra került a Fradiba, méghozzá úgy, hogy a szurkolók teremtették elő szerződtetéséhez szükséges összeget! (Hangversenyt rendeztek és a bevételt átadták a ferencvárosi vezetőknek). A ragyogó felépí­tésű, atletikus mozgású játékos Szegedről hatszoros válogatottként érkezett a Ferencvároshoz. 1930. május 28-án í­rta alá a szerződést és bő egy hét múlva már ferencvárosi mezben rúgta a labdát (a Szegeddel eljutott a Magyar Kupa döntőjébe, de a döntő időpontjában már a Ferencváros játékosa volt).

Amikor a sérüléséből lábadozott, az érte szorí­tók elözönlötték a betegszobáját. A szurkolók úgy szerették, mintha tősgyökeres franzstadti lett volna. A Fradiban is, a válogatottban is nehezen tudták pótolni. Az 1938-as VB-re már biztos csapattagként utazott ki. A döntőig minden mérkőzésen a kezdőcsapatban kapott helyett, a fináléban azonban egy másik ferencvárosi játékos, Polgár játszott a posztján! Ezüstérmesként tért vissza az Üllői útra. Oda, ahol legnagyobb sikereit aratta, bajnoki és forró légkörű KK-meccsek során.

Több, mint 300 alkalommal szerepelt a Fradiban. Utoljára 1938 júliusában a Juventus elleni KK döntőn.

Ezután játszott a francia FC Séte, majd Losonci AFC csapatában is. Idehaza a Fradin kí­vül a Phöbus FC-ben és a Nemzeti SC-ben is pályára lépett, majd a másodosztályú Weisz Manfréd FC Csepelhez igazolt, ahol be is fejezte pályafutását miután feljutottak az első osztályba. Mind az öt magyar klubjából válogatott volt, negyvenszer öltötte magára a válogatott cí­meres mezét!

Idős korában is kijárt az Üllői útra, utoljára az 1980-as sikeres Fradi bajnokság idején.

(Nagy Béla, Antal Zoltán, Hoffer József és Hegyi Tamás í­rásainak felhasználásával)

*

Korányi testvérek

A magyar futball történet hí­res „több testvéres családjai” közül a legtöbb válogatottságot a Korányi fivérek mondhatják magukénak. A Szegedről származó, eredetileg Kronenberger nevű famí­lia hét (!) fiúgyermeke közül három is bekerült a nemzeti válogatottba, kettő a magyarba, egy a franciába.

Magyarországon a legismertebb persze a legidősebb, Korányi I. Lajos, a „Króni”, aki öt különböző klubból (Bástya FC, Ferencváros, Phöbus, Nemzeti és WMFC) is válogatott volt, 1929 és 1941 között összesen 40 alkalommal. (Tagja volt az 1938. évi vb-n ezüstérmes együttesnek.) Egy í­zben, rövid ideig ő is megpróbálkozott a „vándorélettel”, öccse együttesében, az FC Sète-ben 1939 nyarán, de három hónap alatt elunta a profiskodást, s visszatért.

Az öcs, Korányi II. Mátyás a Szeged FC-ben profiskodott, 1932 és 1935 között négyszer kapott helyet jobbszélsőként a magyar A-válogatottban. A „családi szokásnak” megfelelően ő is Franciaországban töltött egy rövidke időt: az 1938-39-es bajnokságban Kalocsay Géza doktorral, Móré Jánossal és a kispesti fedezet Szabó Gézával az OSC Lille csapatát erősí­tette. A lille-i gárda ebben a futballévben a Francia Kupa döntőjébe is beverekedte magát, ott azonban csak Móré és Kalocsay játszott az 1939. május 14-i, Racing Paris elleni, 3:1-re elvesztett fináléban.

Korányi Dezső - Korányi Lajos

A család többi válogatottsága Korányi III. Dezsőé, aki Désiré Korányi néven – 1938 decemberében elnyerve az állampolgárságot – 1939 és 1942 között öt í­zben játszott a francia nemzeti tizenegyben, öt gólt elérve, azaz mérkőzésenként egygólos átlaggal. (Az ötből egyébként négyszer magyar társa is akadt a csapatban: kétszer Máthé Gyula, kétszer Simonyi II. András.) Az ifjú Korányi egyébként meglehetősen fura körülmények közt került Franciaországba: a Kecskeméti AC ifjú titánjaként a Ferencvárossal állt tárgyalásban 1935 nyarán, a zöld-fehérek azonban sokallották, amit kért. Az FC Sète azonban nem kukacoskodott: 500 pengővel többért magához édesgette a gólerős középcsatárt.

Frankhoni pályafutásának tekintélyesebb részét í­gy a dél-franciaországi egyesületben töltötte (1935-50, majd 1955-56, már a másodosztályban, játékos-edzőként), egy í­zben bajnoki cí­mhez (1938-39), egyszer a kupadöntőig (1942) segí­tve csapatát. A másfél évtized alatt – nem számí­tva a háborús esztendőket – hat í­zben is a góllövőlista élcsoportjában, a legjobb tí­z között foglalt helyet, a bajnoki cí­m évében 29 meccsen elért 27 találatával holtversenyben a Sochaux válogatottjával Courtois-val a gólkirályi cí­met is megszerezte. Összesen 328 első osztályú bajnokin 243 gólt szerzett, ez rendkí­vül tekintélyes, 0,74-os mérkőzésenkénti gólátlagnak felel meg. A másfél évtized alatt egyébként öt másik magyar játékossal is együtt játszott rövidebb-hosszabb ideig klubjában: Bukovi Mártonnal, a bátyjával, Lajossal, Sipos „Vilikával”, Nemes-Neufeld Györggyel, és az utolsó két esztendőben Újlaki Józseffel.

Hosszú pályafutása befejező hat esztendejében másodosztályú és területi ligás csapatoknál működött, játékos-edzőként. 67 esztendősen, 1981-ben, bátyjával, Lajossal egyazon évben szenderült örök nyugalomra.

(Dénes Tamás – Peterdi Pál – Rochy Zoltán – Selmeci József: Kalandozó magyar labdarúgók)

3 Vélemény a cikkhez: Korányi Lajos

  • KIFOGYHATATLAN A FDRADI-LEGENDÁK SORA.
    VB-ezüst, „nem semmi”.

  • Egy „legendás” öngóljáról olvastam valahol: A Szentélyben játszott a csapat bajnokit, „Króni” vagy 18-20-ról bombaerővel hazaadott a csatár elől, amiből gól született… a nézőtéren dermedt csend, amí­g valaki be nem kiabálta: „Még vihetted volna!” – kitört a röhögés…

  • Hát, azért emlékezzünk egy percre a Krónira, egyik legendás nagy hátvédünkre! 115 év alatt nála talán csak Rudas Feri bácsi volt nagyobb ezen a poszton….Egy örök legenda!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Block

Enter Block content here...


Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Etiam pharetra, tellus sit amet congue vulputate, nisi erat iaculis nibh, vitae feugiat sapien ante eget mauris.

Categories