Aranylábúak
Aranylábúak – Zalka András meséli…
Köztudott, hogy a hatvanas évek Fradi-sikereiben milyen nagy szerepe volt az edzőknek, elsősorban Mészáros Józsefnek és dr. Lakat Károlynak. De az eredményeket a kölyök-, az ifjúsági és a tartalékcsapat mestereinek is köszönhetjük, akikre kevesebb fény esett.
Az egyik ilyen edző Zalka András volt, aki a Testnevelési Főiskolán betöltött tanári állása mellett a Fradi első csapatánál, majd az ifjúságiaknál is nagyszerű munkát végzett.
Emlékeimben Zalka úgy jelenik meg, ahogy tréningruhában magányosan ül a földön a Gyáli úti „hátsó földes” pályán a deszkapalánk mellett, a közönséggel szemközti oldalon és figyeli az ifjúsági csapat játékát a vasárnapi matinén.
A kiváló sportújságíró, egykor a Fradi-ifi szépreményű csatára, Lakat T. Károly 17 évesen került a keze alá. így emlékezik:
– Bandi bácsi egyike volt azoknak, akik a legnagyobb benyomást tették rám. Játékosként ilyen nagy tudású edzővel korábban nem találkoztam. Úgy éreztük, mintha Helenio Herrerához kerültünk volna. Ő volt az első, aki táblára rajzolta és úgy magyarázta el nekünk a taktikát. Korát megelőzve teljes letámadást követelt tőlünk attól kezdve, hogy az ellenfél kapusa kidobta a labdát. Amellett, hogy kiváló tréner volt, nagyon jól is rúgott. Gyakran versenyeztünk abban, ki tudja többször az alapvonalról külsővel a kapuba csavarni a labdát anélkül, hogy az leesne.
És most Zalka Andrásé a szó. Tovább olvasom
Aranylábúak – Rátkai Laci meséli…
Rátkai első bajnoki mérkőzésén Faragóval, a Honvéd kapusával (Fotó: Képes Sport)
A régi fradisták közül nekem Rátkai Laci az egyik kedvencem. Kedvencem lehetne sikeres játékos-pályafutása alapján is, de még többre becsülöm, hogy nem csüggedt el azután sem, amikor húsz éves korában egy szerencsétlen összecsapás nemcsak a térdét, hanem a legnagyobb álmait is összetörte. Játékosként, a fiatalok és a felnőttek edzőjeként és sportvezetőként egyaránt nagyszerű munkát végzett.
Laci 1944-ben született. Első bajnoki mérkőzésén 1963 márciusában ott ültem a Népstadionban, amikor az erősen tartalékos Fradi meglepetésre legyőzte az első helyen álló Honvédot és elindult a bajnoki cím felé. Egy másik emlékem a Fradi-ifi 9:0-s győzelme a Tatabánya ellen az Üllői úton, amikor Laci egymaga hatot lőtt, az egyiket hanyatt vetődve.
A Fradival három bajnokságot nyert és tagja volt az 1965-ben Vásári Városok Kupáját nyert csapatnak. 1963 és 1967 között 68 díjmérkőzésen 22 gólt szerzett, majd a szombathelyi Haladásban 1968 és 1974 között 113 bajnoki meccsen huszat. Harminc évesen abbahagyta a játékot, de maradt a Haladásnál és az ifjúsági csapatot edzette. Az első csapat vezetőedzője volt 1979-80-ban, majd 1984 és 1987 között. Volt szakosztály-igazgató, utánpótlás szakágvezető és elnökségi tag is. 1983-84-ben az utánpótlásválogatott edzője.
A Fradiban olyan emlékezetes mérkőzéseken játszott, mint a Galatasaray elleni BEK-meccsek 1963-ban, a következő évi Húsvéti Tornán a Rapid és az Austria elleni találkozók, a bajnokságban a Dózsa (4:1) és a Tatabánya (6:1) elleni nagy győzelmek. Az 1965-ös VVK-sorozatban Rómában a frissen operált lábával hatalmas kapásgólt lőtt, de játszott Bilbaóban és Manchesterben is. Egy évvel később újabb nagy győzelmek részese: az MTK ellen 7:1, a Dózsa ellen a bajnokságban 5:3 és a kupában 6:3, az Ózd ellen Dalnoki Jenő búcsúmérkőzésén 6:0.
A legendás 1963-as Fradi ifinek Rátkai Laci volt a kapitánya. Abból a csapatból csaknem mindenki sokra vitte: világklasszis lett Páncsics és Varga Zoli; sokszoros válogatott és nemzetközi szintű játékos Géczi, Juhász és Szőke; stabil NB-I-es focista Horváth Laci és Szántay. És talán lehetett volna még egy világklasszis: Rátkai Laci, ha nem sérül meg. Egy igazán hozzáértő, Varga Zoli is így gondolta: „Tessék elhinni, a Rátkai Laci nagyon nagy focista lesz.” (Labdarúgás 1964 július)
És most Rátkai Lacié a szó. Tovább olvasom
Aranylábúak – Meccsemlékeim a hatvanas évekből 10.
Nem volt necces …
1966. május 22. Ferencváros – Újpesti Dózsa 5:2
Az 1966-os évtől különösen sokat vártunk. Vissza akartuk szerezni a Vasastól a bajnoki címet, a Vásári Városok Kupája után most már a legértékesebb serlegre, a Bajnokcsapatok Európa Kupájára vágytunk, és arra számítottunk, hogy a válogatottban is a mieink viszik majd a prímet az angliai világbajnokságon.
Balszerencsénkre a BEK-ben a nyolc között az utolsó két év győztese, a világ akkori legjobb csapata, az Internazionale jutott nekünk. Talán még nagyobb baj volt, hogy februárban már játszanunk is kellett. Tovább olvasom
Aranylábúak – Meccsemlékeim a hatvanas évekből 05.
Varga Zoli utolsó gólja
1968. szeptember 7. FTC – Honvéd 1:0
Ezt a meccset a Thököly út felé eső kapu mögül néztük végig. Sem előtte, sem utána soha egyetlen egyszer nem ültem ott. Rossz hely volt, lapos szögben láttuk a pályát, a kapu még el is takart belőle egy nagy darabot, a túlsó térfél eseményeit inkább csak sejteni lehetett. A diákjegyünkkel máskor be tudtunk lógni a felső középtribünre is, de most a jegyszedők különösen éberek voltak. Szerencsére, mert ezt a meccset pontosan onnan kellett látni: a Thököly úti kapu mögül, ahová Varga Zoli az utolsó gólját lőtte. Tovább olvasom
Aranylábúak – Meccsemlékeim a hatvanas évekből 03.
Varga Zoli Focisuli – avagy hányféleképpen lehet nagy gólt szerezni
1968. augusztus 27. Ferencváros – Tatabánya 4:1
Ezt a meccset azután játszották, hogy a szovjet tankok bevonultak Prágába – a magyar tankok pedig a Felvidékre. De még az ottani magyarok sem örültek nekik.
A nyár végét soha nem szerettem. Nyakunkon az ősz, kezdődik az iskola és még a születésnapom is az idő múlására emlékeztet. Már 16 éves vagyok és az elmúlt év során nem jutottam sokkal közelebb sem a Nobel-díjhoz, sem a Fradi 10-es mezéhez. (Azért nem a nyolcashoz vagy a kilenceshez, mert azokat nagyon foglaltnak tartottam.) Tovább olvasom
Aranylábúak – Meccsemlékeim a hatvanas évekből 08.
World Soccer 1967. aug.
Baráti bruszt a béketáboron belül
1967. október 11. Ferencváros – Arges Pitesti 4:0
1967 … Micsoda év volt! A legjobb Fradival, amit valaha láttam.
Azt gondolhatnánk, hogy 15 évesen minden meccsen ott lógtam, de nem így volt. Tavasszal még elmentünk apámmal a csapat után Győrbe és Dunaújvárosba, a Stadionban láttam az „örökrangadót”, a TV-ben megnéztem a Tatabánya és a Vasas elleni nehéz meccseket, de ősszel már csak egyedül az Eger elleni fagyos találkozóra mentam ki. Hogy miért? Túl jó volt a csapat!
A bajnokság alig a felénél teljesen érdektelenné vált. Aki szembejött, megvertük. Legfeljebb csak az lehetett a kérdés, hány góllal győzünk és hányat szerez ebből a Flóri. Így következtek a meccsek: Győr 2:0, Stécé 3:0, Pécs 2:1, Diósgyőr 2:1, Dunaújváros 5:0, Honvéd 7:1 – aztán a Vasas ellen 2:2.
Aranylábúak – Meccsemlékeim a hatvanas évekből 09.
Albert
Lámapárbaj és ugróiskola
1967. május 28. Ferencváros – MTK 2:0
1967 tavasza … A győzedelmes tavaszi hadjárat! De, hogy az lesz, azt egyáltalán nem lehetett tudni előtte. Sőt, az előjelek inkább kedvezőtlenek voltak.
Az előző bajnokságban a Vasas magabiztosan lett első, most februárban pedig a piros-kékek Chilében a Pelével felálló Santos, a Világ Kupa győztes Penarol és a helyi élcsapatok előtt nyerték meg a Hexagonal tornát.
A mi fradista kebelünket közben az dagaszthatta, hogy Flóri a Flamengo meghívására három hétig Rióban edzett. Az előző évi liverpooli magyar-brazil után ki akarták lesni a „magyar titkot”.
Aranylábúak – Meccsemlékeim a hatvanas évekből 06.
Mikor a vashoz beakadt a pettyes … – egy Szőke-bomba és más történések 1966 őszén
1966. október 2. Ferencváros – MTK 7:1
Ez az ősz nem sok örömet hozott nekünk. Na persze, magasak voltak az igények! Alaposan elkényeztetett bennünket a csapat az előző években. Azt gondoltuk, a bajnokság tavalyi elvesztése a Vasassal szemben csak apró baleset lehetett, hiszen európai élcsapatokat verve nyertük meg a VVK-t, de már az idei év elején is alaposan megszorongattuk a Népstadionban a világ legjobbjának tartott Intert. (De előtte Milánóban kaptunk egy négyest, vethették közbe az akadékoskodók.) Herrera ettől fogva meg volt veszve Varga Zoliért.
Aranylábúak – Meccsemlékeim a hatvanas évekből 07.
Albert Flóri
Tábornoki Zakó
1963. november 17. Ferencváros – Budapesti Honvéd 2:7
A nagy sikerek mellett a focihoz a nagy bukások is hozzátartoznak. Igazán nagy vereségeket csak igazán nagy csapatok tudnak szenvedni. Napoleon hetven győztes csatát vívott, mégis mindenki csak Waterloo-ra emlékezik, meg legfeljebb Lipcsére. Ez mind igaz, de ez akkor is fájdalmas, nagy verés volt.
Nyolc nap hiányzott már csak az egyéves veretlenségünkhöz a bajnokságban. Igaz, a nagyvilágban értek minket közben kisebb balesetek, így kikaptunk a Fenerbahcsétől, a Ploestitől, az Austriától, a Dinamó Zágrábtól (oda-vissza), a szovjet klubválogatottól (2:6), a Braunschweigtől, a Dinamó Moszkvától és a Galata Szerájtól (0:4), de a bajnokságban 22 mérkőzésen keresztül senki nem tudta megállítani a csapatot. Ennél hosszabb sorozatot csak a régi nagyok produkáltak: egyszer Tóth-Potyáék, egyszer Sárosiék és egyszer Kispéterék. Tovább olvasom
Aranylábúak – Meccsemlékeim a hatvanas évekből 04.
Az újonc Juhász Pista (Juci) négy gólja és az öreg tribün búcsúja
1963. november 7. Ferencváros – Pécs 5:1
1963 januárjában nagyon jó csatársorunk volt: Kökény – Friedmanszky – Albert – Rákosi – Fenyvesi doktor. De miért ne lehetne még jobb? – gondolhatta Mészáros Dodó bácsi, talán a versenyt is élénkíteni akarta, no meg úgyis mindig adódnak sérülések. Így aztán márciusban bemutatkozott Tüske öccse, Fenyvesi II. Jóska és a még ifi Rátkai Laci, de megfordult régi helyén, a csatársorban Vilezsál Oszi is.
Áprilisban rövid időre visszaszerezte a jobbösszekötő posztját Orosz Pali, májusban viszont Varga Zoli már helyet Szorított magának Albert oldalán. Ősszel többször játszott a Honvédból igazolt Galambos, novemberben pedig újabb ifjúsági játékos mutatkozott be: történetünk hőse, Juhász Pista. Tovább olvasom