Pongrácz György
Puha vagy Jenő!
A „pályatárs” jogán
1952 nyarát írtuk, s egy finnországi kisvárosban sorsdöntő mérkőzést játszott Romániával a magyar válogatott. Ha győz, továbbjut, ha nem, búcsúzik Helsinkitől, az olimpiától.
És én azon a nappalian fehér turkui estén szerettem meg igazán Dalnoki Jenő játékát. Kemény volt, férfias, erős és határozott: áttörhetetlen fal az ellenfél csatárai számára. És végül is mi győztünk!
Azóta több mint három évtized szaladt el felettünk, de a rokonszenv bennem harminc év viharaiban is változatlan maradt, sőt, az utóbbi években igaz barátsággá ötvöződött.
A BAMBA – Deák Ferenc élete
A gól, amely valójában a foci sava-borsa, amelyért minden szurkoló hétről hétre, családot hátrahagyva, kizarándokol a pályákra, teremt egy olyan varázst, amely ezt az alapjaiban tényleg egyszerű, de nagyszerű csapatsportot a legeslegnépszerűbbé teszi. Természetes tehát, hogy minden korban, minden időszakban születnek nagyszerű, sőt, csodálatos művelői, a csapatok szerkezeti egységeinek minden posztján, ám ámulatot, bálványozást, a legnagyobb ünneplést mindenkor az kapja, ő a legnagyobb, a legcsodálatosabb, aki a gólt lövi. A kezemben tartom egy ilyen bálványnak piros-fehér-zöld színekkel díszített névjegykártyáját:
Deák Ferenc Európa és Magyarország mindenkori gólkirálya.
EGY ÉLET ZÖLD-FEHÉRBEN
A kiadónak jelen esetben a Pilvax Kiadónak ilyenkor nehéz dolga van. Ilyenkor nehéz eldönteni, hogy a főszereplőről, nevezetesen Rudas Ferencről, vagy a könyv szerzőjéről Pongrácz Györgyről szóljon-e. Azt hiszem, hogy ez a történet emberekről szól, életekről szól, ügyekről szól, hétköznapokról és ünnepnapokról egyaránt szól.
Szereplői azonos korszakban azonos közegben éltek így, vagy úgy. Élni márpedig kellett… Élni ma is kell.. Eligazodni kellett… Eligazodni most is kell…
Nincsenek receptek. Nincsenek generálszósszal leöntött életek. Mint kiadó valójában büszke lehetek arra, hogy a Fradi támogatása nélkül Fradi könyvet adunk ki.
Mint kiadó büszke lehetek arra, hogy nálunk nem a pénz határoz meg mindent, hanem az ügy és a cél.
A cél pedig az, az ügy pedig az, hogy végre tanuljunk meg örülni egymásnak, hogy végre tanuljuk meg egymást tisztelni. Én tisztelem a könyv főszereplőjét és a könyv szerzőjét, mert ők legalább akarnak valamit abban a dédelgetett „egy kicsit dilis országunkban”, amelyhez hozzátartozik a munkatársaim és az én szívem is.
Tetszik tudni: kedves olvasó, ebben az országban nem lenne semmi baj – ha nem élnének itt emberek. De tetszik tudni, mi mindannyian itt élünk, és itt akarunk élni Ön is, a könyv főszereplője is, a Fradi tábor szurkolói is, a kötet szerzője is, a Pilvax Kiadó munkatársai is…
Szeretném, ha Pongrácz György, aki a szakma professzora, még több ilyen és ehhez hasonló kötetet írna, mert az igényes munkákhoz mi eddig is partnerek voltunk és partnerek leszünk.
Tiszta szívből ölelem az olvasót;
Ambrus Sándor
író-újságíró, (kiadó)