Jegyzetek
Feljegyzések a fotelból – Eltékozolt győzelem
Mozgalmas heten vagyunk túl. Ráadásul nem a szokásos keserűség volt az uralkodó, hanem a felcsillanó remény. Új edző, új igazolások melyek után elkezdtünk reménykedni és ismét előjött az a fajta izgalmi állapot, mely kellemes bizsergést okozott a zöld-fehér színek szerelmeseinek. Persze voltak negatív felhangok is, hiszen a Nemzeti Sporttal néhány óra alatt jutottunk el a pereskedésig és a teljes szakításig. Nem tudom kinek tűnt fel, de mivel én minden nap megveszem az újságot apámnak, már másnap tapasztaltam, hogy az újság számára megszűntünk létezni. Szerdán már apám nekem is szegezte a kérdést: „fiam, miért nincs semmilyen hír a Fradiról?”. De ez csak kis afférnak bizonyult, hiszen eltakarták azok a szinte óránként megjelenő hírek, melyek egy új Fradi építését irányozták elő. Ezért is volt a kelleténél talán nagyobb az elvárás az Eger elleni találkozóval szemben, hiszen nagyon szerettük volna viszontlátni azt, amit talán egy kicsit túlzó módon, kiolvastunk a változásokból. Tovább olvasom
Feljegyzések „A FOTELSZURKOLÓNAK”
Kedves olvasóink, Fradista barátaink!
A Fotelszurkoló a bemutatkozó írása óta 100-szor jelentkezett mérkőzésről, vagy évértékeléssel. Eleinte rögtön a mérkőzés után, majd később amikor haza érkezett a szentélyből. A sors fintora, vagy az élet rendezte így, hogy az Újpest meccs volt a századik, azt nem tudni, de ma már tény, hogy a jubileumi írás után messze repítette a sors, így a 101. rész még várat magára, helyette jöjjön egy különkiadás.
Feljegyzések a fotelból – Fájdalmas vereség
100. rész
Igazán kellemes érzés azzal a tudattal felébredni, hogy ma olyan mérkőzés vár ránk, ami más mint a többi. Azt nem tudom, hogy mióta ég lázban egy ország a derbi napján, de emlékszem, a hetvenes évek közepén, középiskolás koromban már egy Fradi-Dózsa mást jelentett, mint egy átlagos bajnoki találkozó. Bár Baján jártam iskolába, és ott tudvalevően csak a kosárlabda létezett („másodállásban” nekem is kosaraznom kellett, pedig akkoriban már az ifiben kergettem a labdát szülővárosomban), de a derbi előtti napokon a kosáredzésen már „színesben” szórtuk a hárompontosokat. Jó barátom Franczva Peti (sajnos fiatalon, váratlanul hunyt el) mindig is lilában látta a világot, az edzésen is abban a „semmilyen színű pólóban zsákolgatott (közel két méteresen könnyű dolga volt), de a derbi előtti napokon valahogy mindig nehezemre esett bejátszani neki a labdát. Ráadásul Fradista énünk egyik legszörnyűbb napja (1976. május 15. 3:8) után úgy fickándozott a pályán, mint Fazekas Laci, aki nem csak öt gólt lőtt Hajdúnak, de még tízes osztályzatot is kapott a másnapi sportújságban. Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból – Tettünk egy lépést előre
Tegnap délután az időjárás úgy gondolta, hogy megpróbálja követni a hangulatváltozásainkat. Nem adtunk neki semmilyen előjelzést, de mivel remek lehallgató készülékkel rendelkezik, így részese volt annak a beszélgetésnek, amit Laudetur barátommal folytattuk a közel két órás autókázás alatt, amíg a Szentély közelébe értünk. Volt napsütés, szitáló eső, bárányfelhőkkel majd sötétséggel borította égbolt, de időközönként a szél is megpróbálta leterelni az autót a célunkról, pedig tisztába kellett lennie azzal, hogy a szívünkben dobogó GPS akkor is az Üllői út 129 felé viszi az autót, ha népiesen mondva kisbalták esnek az égből. Persze az időjárás elég hamar rájött, hogy nem könnyű követnie a hangulatunkat ezért hat óra tájban meghagyva néhány szélcsóvát visszavonulót fújt. Csodálkozni nem nagyon lehet rajta, hiszen azalatt a két óra alatt mi is eljutottunk ahhoz a normálisnak éppen nem nevezhető szurkolói állapothoz, amikor már megszűnik körülötted a világ, amikor már érzed magadon a zöld-fehér mezed melegségét, amikor lent az aluljáróba szinte varázsütésre elkezdesz énekelni és a sáladdal üzenni a világnak, hogy itt vagyunk, hogy egyek vagyunk és nincs olyan ellenfél, mely meg ne hajolna a Ferencváros előtt. Tovább olvasom
Pápa: áldás vagy átok?
A cím egy kicsit bulvárosra sikeredett, ráadásul tisztelem annyira a vallást, hogy ne játszadozzak a szombati ellenfelünk nevének „másik” jelentésével, még sem tudtam kiállni a hasonlatot. Bár a szavak eléggé kötődnek a valláshoz, de ezek átültetése a jelen helyzetünkre eléggé valóságos képet festenek. Ráadásul a mostani jegyzetnek valójában egy muzeális bajnoki beharangozónak kéne lennie, de mivel a Lombard Pápa csapatával a közös múltunk elég szegényes,és melyre használni a muzeális szót elég nagy badarság lenne. Ettől függetlenül az elmúlt években olyan mérkőzéseket játszottunk, melyek nagyon is emlékezetesek maradtak (jó dolguk lesz azoknak akik majd 20-30 év múlva fognak írogatni róluk), melyre még rá is tesz egy lapáttal egy olyan játékos, mely mindkét csapathoz kötődik, aki augusztus 8-án ünnepelte a 39. születésnapját és aki szombaton áll 400. alkalommal élvonalbeli mérkőzésen a kapuban, mely mindig is közel állt a szívéhez. De mielőtt Szűcs Lajosról szólnánk, egy kis történeti bevezető után nézzünk szét a Pápa ellen vívott 5 hazai mérkőzés „jegyzőkönyvébe”. Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból – Megint egy döntetlen
Ahhoz képest, hogy csak két fordulón vagyunk túl, elég mozgalmas hetet zártunk. Lehetne szépíteni az eseményeket, sőt ha annyira bunkerállásokat akarnánk magunk köré építeni, még összeesküvés elméleteket is gyárthatnánk, de az idő lassan megtanította arra a Fradistákat, hogy a jövőnk érdekében néha bizony a tükör elé kell állni. Ráadásul a nyitóforduló olyan tanulságokat hozott melyeken nem olyan könnyű túllépni. Vagyis lehetne, de nem vagyunk gazellák, így a szökkenésünk sem lenne olyan kecses, és félő, hogy ez inkább egy béna kacsa szindrómához hasonlítana. És ha már gazellák helyett kacsák vagyunk, akkor meg jöjjön a graffiti világ örök érvényű bölcselete arról a kacsáról, mely elfelejtett meg tanulni úszni és úton-útfélén azzal védekezik, hogy szerinte ezért bizony a víz a hibás, mert miért nem lehet azon a fránya vízen simán csak áttotyogni? Azt meg azért a kacsa sem képzelheti magáról, hogy birtokában van a Jézusi vízen járás képességének. Akkor meg hol is keressük az igazságot? Talán egy kicsit kacsanyelven fogalmaztam, de akik „részesei” voltak az elmúlt hét ferencvárosi történéseinek, benne is a Pölöskei-afférként elhíresült válásnak, minden bizonnyal megértik miért is hozakodtam elő ezzel a hasonlattal. Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból – Keserves nyitány
Annak ellenére, hogy nem volt hosszú a nyári szünet, de a perzselő nap gondoskodott arról, hogy ha nem vagyunk víz mellett, mindkét kezünkben egy-egy üveg hideg sörrel, akkor csak egyetlen esélyünk maradt a hőguta ellen, ha lehúzva minden redőnyt, kizárva minden fényt, a sötét szobák magányába menekülünk. A gond az, hogy ott még esélyünk sem volt arra, hogy felszabadultan örüljünk a nyár csábító ölelésének. A sötétségben a gondolataink sem szárnyalhattak szabadon, azok is bezárultak és megrekedtek az előző bajnoki szereplésünk tragikusnak is mondható eposzán. Pedig a nyári szünet nem csak a perzselő napról szólt, hanem az új ígéretekről és új álmok kergetéséről is. Mindenfelől azt sulykolták belénk, hogy idén végre „szabadon” igazolhattunk, hogy rövid időn belül olyan csapatunk lesz melyre büszkék lehetünk, mely végre a bajnoki címért fog a ringbe szállni. Lassan elfogynak a tartozások, már „csak percek kérdése” a stadionprojekt elindítása, keményen és eredményesen dolgozunk és megszabadultunk a „káros” elemektől. Tovább olvasom
Nyitány előtt vonatozás
Üllői út, 14.075 néző, melyből 4.390 bérletes és 9.685 jegyvásárló – ma már ezek a számok az álmok kategóriájába tartoznak. Természetesen a Ferencváros több mint száz éves története során ennél sokkal nagyobb nézőszámokat is produkáltunk, de manapság már szinte illetlenség olyan szezonnyitókat emlegetni, amikor a Szentélyben 20-30 ezren préselődtünk össze. Ezért egy nem is olyan régi, 2006-os szezonnyitó hivatalos adataival kezdtem a nyitányt, és ha most néhányan felkapják a fejüket, hogy az bizony a jogtalan kizárásunk első másodosztályú mérkőzése volt, ahol szinte „kötelező” volt a részvétel, mely egy igazi kiállás volt a Ferencvárosért, akkor minden bizonnyal sokunknak összerándul a gyomra. Hat év bár nem egy hosszú periódus egy ember életében, de aki 2006-ban tizenévesen járt először az Üllői úton, annak bizony túl sok öröme nem telt abban, hogy a szülők vagy a barátok hatására a zöld-fehér színek szerelmesévé vált. Tovább olvasom
„A sudár Jegenyéből lett mai terebélyes TÖLGYFA” – levele
Vass Miklós, dr. Papácsy Ervin, Pethő Zoltán, Berkessy Elemér és a háttérben: Bukovi Márton
„Én írok levelet magának – Kell több? Nem mond ez eleget?” – írja Anyeginnek Tatjana Puskin levelében, mely inkább egy vers, de mégis csak egy olyan személyes vallomás mely idővel a világirodalom egyik legszebb leveleként tartanak számon. Rajta kívül természetesen számos irodalmi levél maradt fent az utókor számára, melyeket Puskinhoz hasonlóan az írók nem a nagy nyilvánosságnak szántak, hanem szerelmüknek, barátjuknak, vagy éppenséggel az ellenségüknek. Karinthy Frigyes, Gelléri Andor Endre, Füst Milán, Ady Endre, Madách Imre…és sorolhatnánk azokat az írókat, költőket, gondolkodókat, akik rendszeresen írtak leveleket, melyeket a címzettek meg is őriztek az útókor számára. Amikor néhány hónappal ezelőtt Pethő Zoltán a TempóFradinak adományozta azt a számunkra felbecsülhetetlen értéket képviselő „dossziét”, melyben 70 éven át gyűjtötte a Ferencvárossal kapcsolatos képeket, leveleket, relikviákat, már akkor sejtettük, hogy lesznek olyan levelek melyek közlését még akkor is „vállalnunk” kell, ha az egy baráti és bensőséges levelet takar. A vállalás oka meg nagyon prózai és nagyon egyszerű: mert benne van a Ferencváros, mert minden mondatából a három E betű eszméje árad. Tovább olvasom
A tizenegyeseinél az isten irgalmazott
A Győri ETO történetének első neves játékosa Payer Imre volt, aki később átigazolt a Ferencvárosba. Életrajzaiban születésének és halálozásának idejeként több különböző időpont szerepel. Alapos kutatómunkával kiderítettük a valódi dátumokat, Győrben megtaláltuk a sírját is. Tovább olvasom