Jegyzetek
Fradista anekdoták: Rudas Ferenc
Két rúgás között
Luxemburgban, 1946 októberében megerőltetés nélkül győzött válogatottunk 7:2-re. Hátvédeink betegre unták magukat. Rudas azzal kísérletezett, hogy a szokásosnál is nagyobbra méretezett rúgásokkal csikarja ki a nézők tapsjutalmát. A balhátvéd Ónody Bandi meg is jegyezte egy irgalmatlanul nagy bikázás után: Tovább olvasom
Fradista anekdoták: Mészáros József
Önkéntes ugrás
Pályaavatóra mentünk, vagy valamilyen hasonló eseményre, de szombaton még Miskolctapolcán aludtunk, s csak másnap, kora délután indultunk a mérkőzés színhelyére.
A vasárnap programjai közé tartozott egy délelőtti séta a strand körül. Május volt, élveztük a tavaszt, a ragyogó napsütést, minden együtt volt a jó hangulathoz.
Meg kell mondanom, hogy engem nagyon sokan piperkőcnek tartottak, pedig mindössze annyi volt igaz, hogy szerettem mindig a szép ruhákat. Ne tartsanak nagyképűnek, de adtam magamra. Volt még két játékos a Fradiban, akik hozzám hasonlóan gondolkoztak: Rudas és Lakat. Hát ennyi előzmény után jött egy propozíció: Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból: Még mindig a második helyen
Féltettem a csapatot. A Videoton elleni „történelmi” vereség után felállni a padlóról, nem könnyű feladat. Óhatatlanul jutott eszembe az őszi Újpest utáni hazai vereség, ahol szintén nem tudtunk megbirkózni a ránk nehezedő mázsás súllyal, mely a Győr ellen is agyonnyomta a csapatot. Ezzel felmentést is lehetne adni, főleg úgy, ha hozzá vesszük azt, hogy egy olyan mérkőzésen kaptunk ki, mely tipikus egygólos találkozó volt, és bár igazi helyzetei a hazaiaknak voltak, de ahogy a Honvéd ellen, itt is „találhattunk” volna egy gólt.
Nem találtunk, helyettünk a győriek vették be Ranilovic kapuját egy olyan támadás után, melyre Prukner László szerint felkészültünk, hiszen hasonló találatot kaptunk a Videoton ellen. Felkészülni azt lehet, ki is lehet elemezni egy ilyen gólt, de ha nincsenek hozzá gyors védők, akkor bizony törvényszerű, hogy egy gyors kontraakciónál lemarad a belső alakzat. Itt kell visszatérnem a féltéshez. Nem csak amiatt féltettem a fiúkat, hogy ki tudnak-e mászni a gödörből, hanem akkor is elkezdett vibrálni körülöttem az izgalom, amikor megláttam az összeállítást. Tovább olvasom
Fradista anekdoták: Szusza Ferenc és a Fradisták
Szusza Ferenc, az Újpestiek legendás csatára ajándékozott meg bennünket a következő kis történettel: Tovább olvasom
A 0-5 nem mezei, kétszeres történelmi Fradi-vereség
A Videoton 110 év alatt az első vidéki csapat, amely ilyen alaposan kitömte a zöld-fehéreket otthonukban
Sima, mezei vagy történelmi vereségbe szaladt-e bele a Ferencváros labdarúgócsapata a Videoton ellen? Vitán fölül az utóbbiba, tekintve, hogy saját pályáján majd’ hat évtizede nem szabtak rá ekkora zakót. A „mezei” jelző legfeljebb annyiban állja meg a helyét, hogy a Vidi kispadján Mezey doktor ült szombat este az Üllői úton…
Boszankodí sok böjtkor – Hajrí Fradi, csim-bum, gòl !
Az alábbi levél (hsz) a tegnapi mérkőzésünk beszámolója alatt kialakult párbeszédhez érkezett. Hetek óta figyeljük mi is a club és Zrt. körül kialakult eseményeket, és szeretnénk is ezt a lehető legtárgyilagosabban bemutatni, megőrizni az utókornak, így szerkesztőségünk úgy döntött, hogy csak akkor teszünk közé nyilatkozatokat, ha azokon majd „megszárad a tinta”. A most elcsípett levél ugyan nem szegi meg fenti szabályunkat, de mégis sokat mond a kialakult állapotokról, és egy újabb választ ad a sokszor feltett kérdésre, melyre számtalan jó válasz létezik, de igazán csak érezni lehet:
MI IS AZ A FRADIZMUS?
Feljegyzések a fotelból – „Rémálom az Elm utcában”
A tegnapi napig úgy gondoltam, hogy Freddy Kruger már soha nem fog feltámadni és eltorzult arcával és vaskarmaival nem fogja az álmainkat rémképekké változtatni. A tegnapi napig úgy gondoltam, hogy még ötven évesen is hihetek az álmaimban, hiszen legyen bármilyen zaklatott a világ körülöttünk, kell lenni egy menedékháznak, ahol Freddy Kruger soha nem találhat meg. Megtalált, és nem csak álmaimba rondított bele, hanem egy kellemesen simogató reménysugarait is kemény faggyá változtatott az arcomon.
Közel negyven éve tudom, hogy az előbb említett menedékház nem az Elm utcában van, hanem az Üllöi út 129 alatt. A zöld-fehér szívünk úgy zarándokol a Szentély felé mintha ott a teljes megtisztulás várna, mintha a körbe zárt katlan között megtalálnánk a lelki békénket és nyugalmunkat. Ezt a békét és nyugalmat már száz éve féltik és óvják a szurkolók és mindazok a játékosok, akik valaha is magukra húzták a Ferencváros címeres mezét. 2011. március 12-én ide rondított bele Freddy Kruger és olyan mészárlást végzett, hogy sokan már a vége előtt kimenekültek a Való világba, ahol éppenséggel Béci verte Szandikát, vagy éppen fordítva. Tovább olvasom
Feljegyzések a fotelból: A szív küldetése
Az élet minden területére érvényes, hogy egy feladat elvégzésére csak úgy lehet maximális koncentrálni, ha közben az agyunk nem másra gondol. Ha minden rendben van körülöttünk, ha a lelki egyensúlyunk nem ingadozik, mint az inga, és ha tudjuk azt, hogy amiért megdolgozunk, azért a fizetést is megkapjuk időben. Nem szükséges sokat magyarázkodnom, hogy vajon miért is ezzel kezdtem a mai fotelszurkolós jegyzetemet.
Ha annyit mondunk, hogy nincs minden rendben a Fradi körül, akkor finoman fogalmazunk. De mivel Fradisták vagyunk, számunkra a remény hal meg utoljára. Tovább olvasom
Emlékezés Varga Zoltánra – három tételben III. rész
N. Pál József
„…az én mentalitásom nem erre a világra való”
Emlékezés Varga Zoltánra – három tételben
III.
„Nekem a »barát« abszolút bizalom…”
Én meg beszéltem Varga Zoltánnal. Nem egyszer, hanem sokszor, élete utolsó két esztendejében közelről ismerhettem őt. Az alkalmat a véletlennek, ami nincs, mint tudjuk, illetve Borsi-Kálmán Bélának, Az aranycsapat és a kapitánya című könyv szerzőjének köszönhetem, aminek 2008. áprilisi bemutatóján Varga is szerepelt. Jó szívvel írtam róla, ahogy a legendás játékos néhány héttel később megjelent önéletrajzi kötetéről is aztán. Menten felhívott, olvasta, nagyon köszöni, s találkozzunk, beszélgessünk is mihelyt lehet. Július eleje volt, egy budai bevásárlóközpont sörözőjében váltottunk szót – aztán is itt lett a „törzshelyünk” –, én az akkor tizenöt éves, halk szavú, de már valóságos futballszakértő fiammal mentem, akit azonnal megszeretett, úgyannyira, hogy búcsúzáskor odasúgta nekem: „mondd meg neki, legyen kissé vagányabb, s nehogy Zoli bácsinak szólítson legközelebb”. Nyugodtnak, derűsnek s rendkívül fiatalosnak mutatkozott, mint találkozásainkkor általában, de láttam többször keserűnek is. Hogy barátjává fogadott, kimondani nem merem – írt róla, miért, tény, fukarul mérte ezt a szót –, de éreztem, tudtam, hogy ragaszkodik hozzám. Ha Budapesten élek jóval többször futunk össze, ez bizonyos, sokszor váltottunk szót telefonon („találkozzunk, dumáljunk egyet”, így mondta mindig), hívott a Rőzse utcába („ott nyugodtan, bármeddig dumálhatunk”), örömmel készültem, no meg „ráérősen” talán, hisz rémálmomban sem gondoltam, hogy azzal a látogatással nagyon sietni kellene.
Emlékezés Varga Zoltánra – három tételben II. rész
N. Pál József
„…az én mentalitásom nem erre a világra való”
Emlékezés Varga Zoltánra – három tételben
II.
„…a lelkem, a lábam és a labda együtt volt”
Az első részként megjelent nekrológ-féleséget Varga Zoltán honlapjára írtam, a halálát követő hét elején, aztán napokig javítgattam, szöszmötöltem rajta, nehezen engedtem el, mert elégedetlen voltam vele már akkor is. Valamiféle tanácstalan bénultság lett úrrá bennem, amikor szólni muszáj, de a szóhiány helyére rendre az üresen kongó „nagy szavak” szöknek csupán, így a személyes megrendültség magánügy marad, a vallomás méltósága – s hitelképessége – pedig végképp odalesz. Mi tagadás: most, hogy e hónapok óta tervezett búcsúzóba belevágtam, hiába próbálom egyengetni, nyesegetni, fegyelmezni hol széttartó, hol döcögős áprilisi mondataimat, látom, ama tanácstalanság szorítása alig-alig engedett, s nemigen lettem higgadtabbá, okosabbá, azóta sem. Vajha pontosabb lehetek e legalább?