mjozef22
Verebes József
A ferencvárosi születésű balösszekötő élvonalbeli szereplése a Fradihoz fűződik.
Az FTC ifi bajnokcsapatából, óriási tehetségként – Didi becenévvel – került fel az első csapathoz.
Első bajnoki meccsén, az Üllői úton rendezett az SBTC elleni találkozón rögtön góllal mutatkozott be!
Azután a sikerek – részben sérülés miatt is – elmaradtak, mint ahogy ő is az Üllői útról. Tovább olvasom
Rudas Ferenc
A legkiválóbb magyar hátvédek közé sorolható. A zöld-fehérek nyúlánk termetű, nagyszerű alakú labdarúgójának játékát nagy gyorsaság, kitűnő technikai felkészültség és taktikai érettség jellemezte. Rendkívüli könnyedséggel, elegánsan, magabiztosan játszott. Kiváló képességei azonban olykor könnyelműségre csábították, ami főleg pontatlan helyezkedésben nyilvánult meg. Gyakran „elengedte” szélsőjét. Ilyenkor villámgyorsan eredt utána. Az esetek többségében utol is érte és látványosan szerelte ellenfelét. De — nem mindig… Éveken át Európa legjobb hátvédjei között emlegették — méltán.
Korányi Lajos
A ragyogó fizikai felépítésű, atlétikus mozgású játékos a magyar labdarúgás legkiválóbb hátvédjei közé tartozik. Nagy gyorsasága tökéletes rúgótechnikával, kitűnő helyezkedéssel és fejjátékkal, határozott és könnyed szerelési készséggel párosult. Nagyszerű képességeinek tudatában olykor hajlott a kockázatos, könnyelmű megoldások felé. Gyorsasága és nyugalma a legnehezebb helyzetekben is rendszerint kisegítette. 1933-ban súlyos lábtörést szenvedett, amelyből csak sokára gyógyult fel. Négy évi szünet után, 30 éves korában is vissza tudta szerezni helyét a legjobbak között. A Korányi—Bíró kettős Európa legjobb hátvédpárjai közé tartozott. Híres volt „életveszélyes” hazaadásairól is, amelyekből elég sok öngól született. Tovább olvasom
Horváth György
Magas termetű, gyors mozgású, bátor kapus volt. Reflexei kitűnően működtek. Hajlamos volt azonban a mutatós védésre, könnyelműsködésre. A Szombathelyi Lokomotív kapusaként, 1952-ben egy találkozón játszott a válogatott csapatban. Tovább olvasom
Hungler János
Az FTC saját nevelésű játékosa, majd válogatottja és csapatkapitánya. Az alacsony „Csungi” lendületes, határozott, de könnyed, elegáns mozgású, nyugodt hátvéd volt. Jó rúgótechnika, gyors helyzetfelismerés, ügyes helyezkedés és imponáló gyorsaság jellemezte a játékát. Néha azonban kockázatos megoldásokra is vállalkozott, könnyelműsködött. Takács I. Gézával az FTC történetének egyik legkiválóbb védőpárosát alkották. Pályafutását a sikerek sorozata jelezte. Tovább olvasom
Dálnoki József: 85
Dálnoki József a szélvészgyors, technikás jobbszélső az ESMTK-ból igazolt a Fradihoz. Azért, hogy megkülönböztessék a védőjátékostól, neve mellé megkapta a II-es számot, míg a hátvéd Dalnoki lett az I.
Ezt a jelölést az esetek többségében testvéreknél szokták alkalmazni (lásd az MTK-s Kovács fivéreket vagy éppen a Fradiból Fenyvesi Mátét és a „kistüskét”, Fenyvesi II Józsefet.)
Dalnokiék azonban sohasem voltak testvérek, hiszen a szélsőt Dálnokinak anyakönyvezték. Ennek ellenére mindenki meg volt róla győződve, hogy testvérpárról van szó. Tovább olvasom
Vilezsál Oszkár
„A Salgótarjáni Bányászból jött át, és ma már úgy él köztünk, mintha itt nőtt volna fel. Ő is csatárból lett fedezet, és ezen a poszton nyújtotta a legtöbbet. Hosszú játékos-pályafutása tekintélyt biztosít számára a fiatalok előtt. Jogos tekintélyt. Oszi az a típusú élvonalbeli labdarúgó, akit soha nem emeltek az egekig, de soha nem is pocskondiáztak.” – írta róla Mészáros József. Tovább olvasom
Ónody Andor
A Kispest csapatában kezdett futballozni. 20 éves került a budapesti Elektromos csapatába, majd az 1942/43-as bajnokságban már a NAC színeiben rúgta a labdát. Fiatal feleségével költözött le Nagyváradra, és a pálya közelében kapott lakást. Légvonalban alig száz méterre lakott a pályától.
Két évig rúgta Váradon a labdát. A közönség nemcsak mint nagyszerű védőjátékost, de mint kapuvédőt is szívébe zárta.
1944 végén ő volt az a nacista, aki a legjobban szerette volna, ha a NAC Budapesten a saját neve és színe alatt venné fel a küzdelmet a Hadi Bajnokságban. 1945 után a Ferencvárosba igazolt. Innen lett válogatott is. Tovább olvasom
dr. Juhász István: 75
Csakúgy, mint Géczi, a Jucinak becézett dr. Juhász István is háromszor szerepelt nemzetközi kupadöntőben (1965: VVK, 1968: VVK 1975: KEK), amit e kettősön kívül egyetlen más itthon játszó labdarúgónk sem mondhat el magáról.
Jó okkal írták róla 1969-ben, hogy „gólképes csatárból lett válogatott középpályás”, eleinte ugyanis Varga, Albert, Rákosi meg Fenyvesi társaként tűnt fel a támadóalakzatban (élete első NB I-es meccsén rögtön 4 gólt szerzett!), és csak utóbb húzódott hátrább, Orosz Pállal egy vonalba. Orosz után Szűcs Lajos, majd Bálint és Vépi lett a partnere a fedezet-, illetve középpályássorban, hogy aztán az újhullám (Nyilasi, Ebedli, Takács, Onhausz) feltűnésével – nemcsak a klubot, az országot is elhagyva – vegye a kalapját.
Az Alsónémediből induló Juhász az FTC egyik kölyöktoborzóján akadt fenn a rostán. Fénykorában elsősorban harcos felfogása és nagy munkabírása miatt szerették az edzők. Tovább olvasom
Fritz Alajos
Nem tartozott a kiváló képességű labdarúgók közé. Szorgalma és megbízhatósága révén azonban derék mestere lett a kapus szakmának.
A Rumbold-Payer Európa hírű hátvédpár alaposan megkönnyítette kapusteljesítményét. Két dolog volt, amit senki sem tudott utána csinálni, igaz, hogy azokat a bravúrokat a pályán kívül produkálta. A labdát olyan ügyesen forgatta az ujján, mint egy cirkuszi bűvész, a palacsintát, meg ha két méterről dobták a szájába, akkor is elkapta. Ilyen zsonglőr volt ez a „Bunkó”. A kapuhoz pályafutása vége felé hűtlen lett: a fogtechnikusoknál már jobbhalfot játszott.
(Nemzeti Sport)
Élete legnagyobb védéseit az 1910-es FTC – Barnsley mérkőzésen produkálta. Tovább olvasom